BORIS VIAN: TAJTÉKOS NAPOK

„Szeretnék szerelemes szenni – mondta Colin. – Szeretnél szerelmes szenni. Ő szeretne szerelmes szenni. Mi, ti, szeretnénk, szeretnétek szintén szerelmesek szenni… Nyakkendőjét kötötte a fürdőszobai tükör előtt. – Már csak a zakómat meg a felöltőmet és a sálamat meg a jobb kesztyűmet meg a bal kesztyűmet kel felvennem. De kalapot nem teszek, nehogy összeborzoljam a frizurám. Hát te mit csinálsz itt? A fekete bajszú egérhez intézte a kérdést, aki semmi esetre sem volt a helyén a fogmosó pohárban, még ha ki is könyökölt a mondott pohár peremére, s úgy tett, mintha fütyülne a világra."

Teljesen le vagyok nyűgözve. Hogy lehetne erre könyvre 5 pontot adni, amikor azt már annyi másiknak odaadtam? Ez egyszerűen úgy tökéletes ahogy van! Sokan szokták mondani, hogy: "igen, ez az én regényem", "ezt szinte nekem írták"... eddig nálam ezt a szerepet A szél árnyéka töltötte be. Nem fogom onnan kitenni, hiszen azt is teljes szívből imádom, de most mellé kerül a Tajtékos napok. Miért nehezebb írni egy olyan könyvről ami ennyire zseniális? Ameddig nem olvastam, azt hittem, hogy ezek az elvont és szürreális cselekményű könyvek egyáltalán nem nekem valóak... hát be kell ismernem, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azonnal ide nekem az összes Vian példányt! Pontosan milyen is ez a történet? Rövid... nagyon rövid, mert sokkal többet szerettem volna. Emellett akár egy egyszerű szerelmi történetnek is mondhatnánk. De! Nem igazán ezen van a hangsúly, hanem a képeken: azokon az elvont, csodálatos, beteg és izgalmas képeken, amikből az egész könyv felépül... aki ilyet tud álmodni, és így megírni, az biztos, hogy egy zseni!

Azért mondtam, hogy nem a szerelmi szálon van a hangsúly, mert a szereplők már a könyv elején találkoznak, összejönnek és kialakulnak a párok. Megismerjük Colint, aki gazdag, jóképű és fiatal, minden vágya pedig az, hogy végre megtalálja a szerelmet. Egy bulin találkozik Chloéval, (és nem fogok nagy titkot elárulni) akivel természetesen egymásba szeretnek. Valójában ők ketten az igazi főszereplők, de számomra kicsit semlegesek maradtak: olyanok voltak mint két túlidealizált, tiszta és szinte már légies személy, akik valahol egy másik szférában lebegnek. Chick, Colin barátja, már sokkal emberibbnek és esendőbbnek van feltüntetve. Tudni kell róla, hogy őrül Partre rajongó, minden fillérjét a könyveire és egyéb idióta "emléktárgyaira" költi, egy emlékezetes jelentben még az író nadrágját is képes arany áron megszerezni. Aztán megismeri Aliset, de nem tudja elvenni a lányt, hiszen nincs egy megveszekedett vasa sem... ilyenkor terem ott egy jó barát, Colin nem csekély mennyiségű pénzzel támogatja meg a fiatalokat... az már más kérdés, hogy ezzel nem azt a célt éri el, amire számított. Végül meg kell említeni Nicolast is, aki Colin szakácsa és egyben barátja is, valamint beteges nőfüggő, képtelen ellenállni a hölgyek csábításának, pontosan ezért nem tudja magát lekötni a gyönyörű Isis mellett.

Na, mindezek alapján ez egy teljesen egyszerű, bonyodalmaktól mentes kis regények tűnne. Azonban itt az angolna a lefolyóban lakik, két Nap világít Colin lakásának ablakaiban, mozognak a falak, virágok nyílnak puskacsövekben, sőt még egy beszélő kisegér is lakik a főszereplőnkkel. Chloéról, a nászútról visszatérve kiderül, hogy beteg, de nem tudják, hogy pontosan mi is a baja... közben összekuszálódnak a szálak: Colin küzd, hogy megtalálja a betegségre a gyógymódot, Chick teljesen elveszti az önkontrollt és már csak Partre élteti, közben Alise mindent megtesz, hogy visszarántsa a szakadék széléről. A pénz mindenkinél kifogyóban van, dolgozni kellene de mit és hol? Közben az addig tökéletes világuk kezd átváltozni: eltűnnek a fények, kezdenek összeszűkülni a falak, szürkébe fordulnak az utcák. De meg lehet még találni a kezdeti boldogságot, vissza lehet még találni az elhagyott útra? Ez a könyv annyira elvont, hogy az már egyszerűen hihetetlen, de én mégis elhittem minden egyes szavát... Vian egy olyan világba rántott magától, amitől azóta sem tudok, és nem is akarok szabadulni. Az abszolút kedvencem pedig a kicsi egér volt...

Értékelés: 5/5!!!!!

Íme egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti.A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét.Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia…