CLAUDE ANET: MAYERLING

"- El kell felejtenem , hogy ki vagyok, hogy ahhoz a fajtához tartozom, amely mára már ön szerint is elsatnyult; el kell hát felejtenem az igazságtalanságot, hogy én bűnhődöm őseim húsz nemzedékének őrültségei és túlzásai miatt. És végül el kell felejtenem - a hangja itt megkeményedett -, hogy nem áll jogomban megválasztani a boldogságomat, és hogy egy percre sem térhetek le a számomra kijelölt útról. Így hát esténként, egy-egy nap után, mint amit elmeséltem önnek, átadom magam a felejtésnek. Idő kell hozzá... Ezért járok haza hajnali kettő és négy között ebbe a vénséges vén palotába, ahol az összes felmenőm engem figyel..."

Nem vagyok egy igazán nagy életrajzi-könyv olvasó, ez tény. Talán az egyetlen ami igazán lázba tud hozni ezen a téren, az Marie Antoinette... vagy Coco Chanel. És itt véget is ért a közös történetem az ilyen típusú kísérletekkel. Ehhez az is hozzátartozik, hogy soha, még kislány koromban sem voltam soha egy Sissi-rajongó. Persze, én is láttam a már-már kultikusnak számító filmet, amiben Romy Schneider léggömbnek beillő abroncsokban járja a Hofburg végtelen folyosóit, és azért azok a hajköltemények is megérnének egy külön elemzést, de inkább hagyjuk. Szóval láttam... mert ha akarnám sem tudnám elkerülni, ugyanis minden egyes évben, minden karácsonyi szünetben a képünkbe nyomja valamelyik csatorna: mindegy, hogy kell vagy nem kell. Aztán kaptam egy könyvet Sissi életéről, de be kell vallanom, hogy nem olvastam végig... sőt, valahol az első fejezet táján csúfosan elbuktam. És utána jött Natalie Scharf, aki Sissi helyett annak húgát, a kevésbé ismert és népszerű Sophie történetét boncolgatta, ami már inkább tűnt nekem valónak. Ennek ellenére még mindig nem kaptam rá az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodócsaládjának történeteire, így kicsit meglepett, hogy a Mayerling valamilyen oknál fogva mégsem akart eltűnni a látóteremből. Folyton ott volt, és piszkálta a kíváncsiságomat, hogy vajon milyen lehet. Nem, ez a könyv nem Sissiről szól - bár tény, hogy megjelenik benne -, és nem Sophie-ról. Ugrunk egy generációt, és megnézzük, hogy mi a helyzet Ferenc József és Sissi első szülött fiának, a trónörökös Rudolf koronahercegnek a privát szférájában, bár a "privát" szó az ő mindennapjaikban inkább számított egy szép vágyálomnak, mint egy ténylegesen kivitelezhető életformának. Inkább a magánélet és a szerelem kerül előtérbe. Megismerjük a fiatal, és állítólag gyönyörű Mary Vetsera gondolatait és álmait, amik mind-mind egy férfi körül örvénylenek: természetesen a koronaherceg körül. Bár Mary nemesi származású és vagyonos család sarja, azt, hogy valaha beházasodhasson a császári családba, lehetetlenség még csak elképzelnie is. Először is, nem elég rangos egy ilyen kapcsolathoz. Másodszor, ha ettől a társadalmi kis különbségtől eltekintünk: Rudolf már régen házas, és bár ez a házasság boldogtalan, attól még fel nem bontható csak egy tollvonásra. Mary és Rudolf első találkozása mindkettejükre végzetes hatással van. Bár sok idő telik az első összepillantásuk után, később ezek a lopott órák és titkos találkozók egyre csak sűrűsödnek. Persze ezeknek a lebonyolítása és megszervezése nem menni külső segítség nélkül, de persze, hogy az is akad, mégpedig Larisch grófnő személyében.

Mary leveleket vált Rudolffal, sötétedés utáni sétákra indul vele Práterban, sőt, végül már a Hofburgba is bejáratos lesz... persze, csak elhalt folyosókon becsempészve a trónörökös magánlakrészébe. Még Mary a szinte gyermeki rajongással van elfoglalva, amit Rudolf iránt érez, és még arról szövögeti az ábrándjait, hogy egyszer majd igazán, rejtőzködés nélkül is együtt lehetnek, addig a koronaherceg vállát a kötelességek nyomják: apja elvárásai, anyja boldogtalan kísértése a palota falai között, a nem kívánt feleség és házasság. Szabadulni szeretne az előre kijelölt jövője elől. Na most, lehetne ez egy végtelenül romantikus történet is, hogy két ember, akik nem lehetnek együtt, hogyan küzdenek a "Nagy Szerelemért", szembemenve a hagyományokkal, a politikával, az udvari etikettel és úgy mondjuk mindennel és mindenkivel. De. Ugorjunk most oda, hogy a mayerlingi vadászkastélyban történt események elég ismertek. Itt töltötte Mary és Rudolf utolsó napjait. Az, hogy mi történt pontosan, a mai napig nincs kőbe vésve, rengeteg elmélet született már erről az eseményről. Ami a problémám volt: Anet megpróbált a tényekből egy végtelenül romantikus és szerelemtől pezsgő regényt fabrikálni. Ennek ellenére én kétlem, hogy Mary és Rudolf lett volna az évszázad párja. A lány fiatal volt, és inkább csüngött egy leendő uralkodón, mintsem igazán szerelemmel szerette volna. És Rudolf? Még nem volt idős, de máris kiégett. Felesége mellett nem volt boldog férfi, ezért folyamatosan váltogatta maga mellett a titokzatos nőket. Aztán jött egy hihetetlenül fiatal kislány, aki biztosan szép is volt, ha feljegyzések ezt állítják. És fürdött ennek a lánynak az imádatában. Persze, mit tudhatok én erről, hiszen nem voltam ott, nem ismertem őket. De a regényből nekem inkább ez jött át. Aztán ők ketten elmenekülnek Mayerlingbe, eldördülnek a végzetes lövések, és valószínűleg már sohasem fog kiderülni, hogy mi is volt ez: merénylet. kettős gyilkosság, gyilkosság-öngyilkosság? Az biztos, hogy a császári család mindent el akart tusolni. Rudolf testét hazaszállították a Hofburgba, a nem kívánt lányt pedig, a legnagyobb titokban belökték egy közeli temetőben ásott gödörbe, a családját még csak a közelébe sem engedve. És ott van a mai napig is. Na ez volt az egyetlen pont, ami sokkolt.

Kérdezem: ez így a mai napig senkit sem zavar? Hogy egy ártatlan, rossz időben, rossz helyen lévő lány a mai napig a heiligenkreuzi apátságban nyugszik (az első sírból végül ide helyezték át), mert zavaró tényező volt a császári család életében. Még most is számos megszállott kutatja, hogy vajon pontosan mi is történt azon az éjszakán a vadászkastélyban. Mary még csak 17 éves volt, Rudolf pedig 31. Az író tehát egy izgalmas, rejtélyes és a fantáziát igencsak megmozgató témát választott: miután befejeztem, én is napokig böngésztem a neten, hogy milyen információk maradtak fenn róluk. A legnagyobb baj azonban, maga a stílus. Harmatgyenge. Mint egy rossz iskolai dolgozat, amiben egy romantikus lelkű kislány megpróbálja kiszínezni a történelmi tényeket, hogy azok ragyogóbbnak, látványosabbnak nézzenek ki. Ezzel, talán még nem is lenne akkora baj. De ahogy ez az egész meg van írva... az taccsra vágja az egész kísérletet. Pedig születhetett volna ebből egy szép regény. Talán majd más megpróbálja újra. Hátha sikeresebb lesz.

Értékelés: 5/2.5

Ugyan mi köze lehetne Ferenc József császár egyszülött fiának, az Osztrák-Magyar Monarchiakoronahercegének egy olyan leányhoz, akinek – bár a bécsi arisztokrácia köreihez tartozik – nemesi rangja nem elég magas ahhoz, hogy a Hofburgban fogadják? Mégis: Mary és Rudolf szenvedélyesen egymásba szerettek. Mary csak 16 éves volt, szinte gyereklány. Titokban tartott szerelmük tragédiába torkollott az 1889. január 29-én, a mayerlingi vadászkastélyban eldördülő lövésekkel. Az író a maga lendületes tehetségével rekonstruálta Mary Vetsera rövid ideig tartó szerelmi idilljét, mely egyben az osztrák uralkodóház történelmének egy lapja is. Claude Anet a múlt század első felének népszerű regényírója volt, számos műve magyarul is megjelent. Érdekes, hogy ezt a regényét eddig nem fordították le, holott több film is készült belőle: először 1936-ban Danielle Darieux-vel és Charles Boyer-vel, később Audrey Hepburnnel és Mel Ferrerrel, legutóbb pedig Catherine Deneuve és Omar Shariff főszereplésével.