CZILLICH ANNA: CZILLICH ANNA NAPLÓJA

"Ma volt az első igazi őszi reggel. Az ágyból kiugorva, a nyitott ablakon át zsalu rései között sűrű kékes ködöt lehetett látni. Később a kertbe mentem sétálni, a fenyők között a köd fehérlett. Rám az őszi ködök mindig különös hatással voltak, azért is írok róluk sokat. Olyan különös akkor minden, az ágakon a pókhálók belepve a ködtől fehérlenek mindenütt. Milyen különösen művésziesek ezek is. Olyan sajátságos, misztikus egy ilyen reggel impressziója."

Czillich Anna neve teljesen ismeretlen volt: a magyar művészettörténetből, és az irodalmi munkásságáról - a naplójáról - sem rémlett, hogy valaha is hallottam volna róla. Azt, hogy végül összetalálkoztunk, kizárólag a Fapadoskönyv Kiadónak köszönhetem. Alapjáraton fontos kihangsúlyozni ezt a kiadót, ugyanis méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig számos e-könyvet és elhanyagolhatatlan mennyiségű gyönyörű borítós megjelentetést köszönhetünk nekik: főleg a magyar irodalom miatt érdemes átnézni a kínálatukat, de számos klasszikus is megtalálható a listában, én is így akadtam rá erre a naplóra. Könyveik nem rendelhetők meg az Alexandránál, de ha benéztek a Bookline vagy a Libri keresőjébe, ott végignézhetitek az összes darabot... már csak esztétikai szempontból is megéri, sőt, vannak olyan példányok amik friss, nem antikvár kiadásban kizárólag tőlük szerezhetőek be. De térjünk is vissza erre a naplóra. Először a név miatt lettem kíváncsi. Czillich Anna? Ki ő? És miért is fontos a naplója? Aztán megnéztem a képet, észrevettem a portrét, a festőállványt, az ecseteket... majd eljutottam a fülszövegig, és akkor már biztos voltam benne, hogy mindenképpen megér egy próbát. Szerencsére a kiadó nem zárja el előlünk a beleolvasás lehetőségét, így az első pár oldalt fel is lapozhattam, ami véglegesen meggyőzött arról, hogy ezt is meg kell rendelni, van benne valami különös báj: egy festőművésznő a 20. század elejéről, aki naplót ír a történelmi eseményekről, a lelki vívódásairól, a művészethez való viszonyáról, az irodalom iránti rajongásáról.

A napló a budapesti napjaival indul. Felidézi az egri élményeket, a régi, hátrahagyott családi otthont, az erdőt, a vadászatokat. Kalitkaként tekint az új lakásra, ugyanis mindent maga mögött kellett hagynia amit annyira szeretett vidéken, egyedül a tehetsége, a festés iránti szenvedélye tartott csak vele a nagy, fővárosi életbe. Fiatal lány létére tanulhat, kamatoztatja adottságát: végigkísérjük vívódásain, a felvételit kísérő szorongásain, hogy végül még abban az évben, 1917-ben felvételt nyerjen a képzőművészeti főiskolára, ahol majd Glatz Oszkár és Pilch Dezső tanítványa lesz. A napló beszámol a műteremben töltött napokról, a történelem hozta fordulatokról, arról, hogy ezek az események milyen hatással vannak az életére... nyáron a vidéki művésztelepen, a nagybányai festőiskolában töltött napjairól, arról, hogy mennyire zárkózott, milyen magányos életet él. Napjait csak a festés és az irodalom tölti ki: beszámol a készülő képekről, az őt érő impressziókról, saját tehetségének megkérdőjelezésről. Rajong az operáért, a filozófiáért és Byron Manfred című művéért. Családjáról mélyen hallgat, és bár vágyna rá, barátra mégsem talál az egyetemen, az egyetlen ember akinek megnyílna, valamilyen rejtélyes okból elutasítja közeledését, és ha Anna tudja is az okát, naplójával - így velünk - mégsem nem osztja meg. A napló feléig még mi sem tudjuk, hogy hamarosan súlyos betegség fogja megtámadni a szervezetét, bár az elmúláson, a halálon való merengése előrevetíti a végzetét. Az állandó egyedüllét, a negatív gondolatok, a sokszor felszínre törő pesszimizmusa ad egy komor hangulatot ennek a végtelenül őszinte írásnak... valószínűleg Anna sohasem gondolta, hogy ezt a naplót egyszer majd megjelentetik, bizalmas, bensőséges felvetéseit pedig bárki olvashatja majd.

Idézettekkel tűzdeli a beszámolóit, csodálatos leírásokat fest az őt körülvevő világról. Írásairól sikít a vágyódás az egri otthon, a természet iránt... sokszor mesél gellért-hegyi sétákról, a nagybányai fűzfák alatti festésről, hajókázáról, bár ezekről a beszámolókról pozitívan, szinte már boldogan emlékezik meg, ezek az események is magányosan töltik ki a napjait. Se barátnő, se szerelem. Az I. világháború szele is megérinti, naplóírás közben is hallani az utca zajait, a bombákat, a lövéseket... mégis, úgy tűnik annyira nem kavarja fel a lelkét, nem szólal meg a lapokról félelem. Néha teljesen magával ragadja a háborúi iránti lelkesedés, majd pár nappal/oldallal később már szinte hidegen, távolságtartóan szól ugyanarról. Annak ellenére, hogy egy befelé forduló, introvertált fiatal nőnek látszik, sokszor megdöbbenti az olvasót: revolvert őriz, dohányzik, szinte a nőiességet teljesen kizáró kijelentéseket tesz... (persze ez akkor érdekes, ha az ő korában nézzük)... pedig egy nagyon érzékeny művész is egyben. Napokig rágódik egy elejtett, bántó megjegyzésen, hihetetlen megfigyelőképességgel elemzi a körülötte lévő embereket, olyan dolgokon elmélkedik, amiket mi, a rohanó hétköznapokban sokszor elfelejtünk észrevenni. Kevés boldog pillanat lehetett az életében, de a művészete minden fojtogató gondja alól megszabadította: próbáltam megkeresni a festményeit, de alig párat találtam, az egyik a napló borítóján látható önarcképe. Az utószóban Kiss Vilma - aki 5 évvel Anna halála után jelentette meg ezt az írását - azt mondja, hogy Budapestre való költözése előtt, már Egerben is vezetett naplókat, de azokat édesapja - valamilyen titokzatos indokból - megsemmisítette... így sajnos csak ennyi maradt nekünk belőle... egy alig 200 oldalas kis könyv: feljegyzések az életéről, a művészetről, a festőiskoláról, szanatóriumi napokról... Még maga Vilma is felbukkan majd a lapok között.

Értékelés: nem akarom és nem hasonlítható egy regényhez, de élményként maradandó. 5/5

Czillich Anna neve és életműve talán kevéssé ismert széles körben. Ennek az lehet az oka, hogy fiatalon, huszonnégy évesen hunyt el tüdőbajban, csupán néhány festmény, pár tucat rajz maradt utána. Művészeti tanulmányait a nagybányai művésztelepen kezdte Réti István keze alatt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta Glatz Oszkárnál és Pilch Dezsőnél. Naplóját festőkollégája Kiss Vilma jelentette meg 1925-ben, amely nagy feltűnést keltett. A bejegyzések életének utolsó időszakát, az I. világháború éveit ölelik fel, amelyek megrázó őszinteséggel mutatják be az alkotással és a halálos betegséggel folytatott küzdelmét. A tépelődések, az éles megfigyelések és a fiatalság ellenére is mély, érett gondolatok között átszűrődnek az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra és a fehérterror utcahangjai.