"Rose a mozdulataiból, a testtartásából látta, hogy a férfit bántja, dühíti valami. Lábujjhegyen odalépett hozzá, és hátulról átkarolta – olyan látványt nyújtottak így együtt, mint egy hatalmas tölgyfa, amelyet körbefon a borostyán. (...) Rose gyalogosan indult haza, kisebb kerülővel, végigsétálva a Váron és a rakparton, a pocsolyákat kerülgetve, hogy minél tovább tartson az út. Sok mindent kellett végiggondolnia, ám a pro és kontra érvek felsorolása végén mégis csak egy dolog látszott biztosnak. "
Pierre és Luce története után mivel is tudnám stílusosan folytatni... naná, hogy egy újabb háborús regénnyel. Vagyis részben azzal, mert lényegben valahol mégsem a II. világháború a téma: a történelem inkább egy előzetesként van jelen az egész regényben, amiből majd kirobban a valódi cselekmény. De először arról, hogy hogyan is találtam erre a könyvre. A lényeg, hogy Fábián Janka stílusa már nem teljesen idegen a számomra, ugyanis az Emma trilógia olvasása során - úgy gondoltam akkor még - megismertem. Persze ha valakinek megtetszik egy könyv, egy műfaj, egy forma vagy akár egy író(nő), miért ne olvasna tőle többet?Fábián Jankától bőven lehet válogatni, és mivel éppen karácsonykor gondoltam arra, hogy elővehetnék tőle egy újabb történetet, kézenfekvőnek tűnt, hogy a Karácsony a ligetben címűt válasszam. Igen, azzal a beszámolóval még adós vagyok, de eddig még nem tudtam róla összeszedni egy tisztességes bejegyzésre valót. Röviden? Nem igazán tetszett. Valamiért mégis elkapott a harci szellem, szóval nem adtam fel, és pontosan ezért kezdem el egy újabbra vadászni... majdnem az Angyalos ház győzött, de bevillant, hogy van egy háborús témájú regénye.Aztán végre eszembe jutott a cím amit kerestem. Hát így jutottam A német lányig. Nem voltam teljesen meggyőzve, hogy az ünnepek alatt pont ez lesz a legjobb döntésem, de valamiért mégsem tudtam ellenállni és belevágtam. Most komolyan... ha van valaki, aki annyira Párizs és háború mániás a regényekben mint én, annak ez maga a mámor... vagyis pontosabban a fülszöveg, a vélemények annak tüntetik fel, és ezt egy ilyen olvasó készséggel be is nyeli. Én megtettem. Többé kevésbé pedig még élveztem is...Vagy inkább talán kevésbé... a végére. Az eleje nagyon szép... már amennyire egy világháborús háttérrel történet az lehet. Sepp nem elhanyagolható mennyiségű katona társaságában éppen győzelemtől ittasan vonul be Párizsba, ahol végül egy csendes, de nagy családi házban kap elszállásolást a felettesével együtt. Itt ismerni meg a lakókat, a fiatal és szép francia lányt, Cecilt, illetve annak bölcs, mégis távolságtartó édesapját. Ahogy telik-múlik az idő, a befogadók lassan megszokják Sepp állandó jelenlétét, és a fiatalok között szerelem szövődik.
De az idő ettől még nem áll meg, és a háború is tovább tombol... Seppnek távoznia kell. Egyetlen üzenettel búcsúzik a lánytól... egy régi könyv első oldalán hagy neki egy bejegyzést: "Visszajövök érted". Ezután követjük őt az orosz frontra, látjuk Leningrád és Sztálingrád ostromát, a katonák nélkülözését, a sebesültek szenvedését... és erről ennyit, mert bár Sepp története itt még nem ér véget, viszont veszélyesen összekapcsolódik majd a regény másik főszereplőjének az életével. Hamarosan megismerjük Rose-t, akiről nem egyszerű megállapítani, hogy pontosan hova is tartozik: francia, német vagy magyar lány? A lényeg, hogy jelentős zenei tehetséggel áldotta meg a sors, azért apjával közösen úgy döntenek, hogy tanulmányait egy párizsi melletti konzervatóriumban fogja folytatni. Itt ismerkedik szobatársával, a különc, hirtelen haragú és elkényeztetett Lulu-vel. Bár az első találkozás nem sok jót ígér - ugyanis a gőgös francia lány nem akar egy idegennel, egy némettel együtt lenni - barátság alakul majd ki a két lány között. Együtt vonatoznak be párizsi kiruccanásokra, Rose pedig hamarosan barátnője családját is megismeri... és ezek a találkozások csak még több szálat fognak bonyolítani. Az első szikra hevére Rose szíve azonnal lángra lobban a kifinomult és jóképű Antoine iránt, Lulu pedig segítőkészen próbálja támogatni ezt a valóságban nem is igazán létező kapcsolatot. Később egyik félreértés szüli a másikat, és olyan dolgok következnek a szereplők életében, amik őszintén szólva egyikük számára sem lesznek igazán vidámak. Lassan kibontakozik Rose múltja, sőt, kisebb időre még Sepp is visszatér majd... Hát, hát, hát... A fiatal Sepp története jól meg lett írva: a Párizsban töltött idő romantikus és kedves, finoman bontakoznak ki a szerelmi szálak a fiatalok között, és hát igen, ott van még a búcsúzás is. Aztán beszélhetnénk az orosz fronton töltött időszakról, ami az érzelmes rész után igazi realista, háborús tudósítás. Szóval úgy a könyv egynegyede nagyon nekem szólt, élveztem az olvasását. Ezek után kezdtem fokozatosan elveszíteni az érdeklődésemet, ami Rose felbukkanásától kezdve konkrétan megszűnt létezni. A konzervatóriumi időszakában szinte még kedveltem, és boldog voltam, hogy ő lépett elő új főszereplő(nő)vé... aztán egyre jobban belemerültünk az ő életébe.
Megismertünk egy rakat új szereplőt, és előkerültek Sepp múltjából is ismerős figurák... de még ez sem tudta menteni számomra a történetet. Rose rossz döntéseket hoz, amiktől egyenesen a falra másztam... nem éppen egy szerethető karakter. Lulu, Antoine és Jean-Philippe hármasa körülöleli a főszereplőnket, és hát felbukkan még a három testvér zenerajongó édesapja is. Persze kell még ide majd főgonosz is, akit lelkesen meg is testesít majd Pitou, aki nagyobb befolyással lesz majd Rose életére, mint azt bárki gondolná. Ha mégis egy pozitív szereplőt kellene kiemelni? Talán Jean-Philippe, mint romantikus hős jelölt lehetne erre a szerepre: szép szemű, ábrándos művészlélek, aki egy párizsi műteremlakásban fényképészettel foglalkozik... igen, igen, ez kellene ebben a történetben az ember lelkének: mégis, kevés. Nem tudunk meg róla eleget ahhoz, hogy igazán megszerethessük, inkább csak egy gyorsan felvázolt skicc volt a számomra, ami csodás csomagolásban érkezik, de kibontás után kiderül róla, hogy a beltartalom valahol félúton elveszett. Vagy Antoine, aki szép kis titkot rejteget, mégis remek barát válik majd belőle, ráadásul egy zenei zseni? Talán... De ezek az apróságok nem tudják megmenteni nekem Rose meséjét, ami viszont végül rányomta az egész olvasásra a bélyeget... Pedig az elején még olyan ígéretesnek indult. Valami nekem hiányzott belőle... Talán az, hogy bosszantó volt számomra Rose... úgy egészében, ahogy volt.
Értékelés: 5/3
Sepp Weinbach, azaz Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiatalember a német hadsereg századosakéntvesz részt először Franciaország megszállásában, majd Sztálingrád ostromában. A két esemény más-más okból örökre megváltoztatja az életét. A háború után Bajorországban letelepedő férfit csakhamar utoléri a múltja, egy furcsa kislány, Rose alakjában. Rose, a hármas (magyarnémetfrancia) identitással rendelkező lány tizennyolc éves korában, a hatvanas évek elején diákként Párizsba kerül. A regény az ő boldogságkereséséről szól: vajon képes lesz-e megküzdeni a saját maga és a már csaknem húsz éve véget ért, de a lelkekben még dúló háború démonaival? Képes lesz megtalálni helyét egy családban, amelyet már a felbukkanása előtt is meglehetősen kusza viszonyok, elhallgatott titkok és fel nem dolgozott tragédiák jellemeztek? Végül pedig: többszöri próbálkozás után sikerül-e megtalálnia az igaz szerelmet? Fábián Janka hamarosan megjelenő új könyvében választ találhat a kérdésekre.
Kiadó: Ulpius-ház, 2012
364 oldal, 3500 Ft
0 Megjegyzések