LIBBA BRAY: AZ AZ ÉDES, TÁVOLI HARANG

" Felicity meglátja Ann nedves szoknyáját - a padlóra megszáradt sárdarabkák hullnak -, és Felicity ingerülten felsóhajt. - Jaj, Ann, ne már! - Bocs - motyogja Ann. Maga köré húzza a szoknyáját, és letelepszik a földre. Vigyáz, nehogy még jobban bekoszolja. meg sem kérdezi, szabad-e, csak belenyúl a nyitott csokoládés dobozba, és Felicity nagy bosszúságára kivesz egyszerre három darabot. - Nem illene mindet kivenne - zsörtölődik Fee. Ann visszatesz kettőt. Meglátszik rajtuk a kéznyoma. Felicity felsóhajt. - Már hozzájuk értél, most már edd is meg őket! Ann bűntudatosan egyszerre tömi a szájába mindhármat. Biztosan nem is élvezi az ízüket."

Egy visszaemlékezés:

Azt hiszem azon kevesek közé tartozom, akik szerencsésen hozzájutottak már a trilógia utolsó részéhez, ugyanis nem nagyon látni még a könyvesboltok polcain. Akiről tudok, hogy már sikeresen levadászta a példányát, az Ünnepi Könyvhéten akadt rá, mi többiek pedig itt álltunk és vártunk a jó szerencsénkre. Mázli, hogy Patriciával együtt jöttünk-mentünk a városban, jó molyokhoz illően pedig betévedtünk egy-egy könyvesboltba, amikor nekem megakadt a borítón a szemem. Jelentem: Kalligráf! (Másnak is lehet szerencséje, egyenlőre az Alexandrában nem láttunk egy árva darabot sem). Egy hatalmas kupac könyv tetején csücsült, valószínűleg éppen aznap érkezhetett és várt még a besorolásra. De csak egyet láttunk. Lemondtam volna róla Patricia javára, aki rettentően örült neki, de megérdeklődte az eladó nénitől, hogy esetleg van-e belőle még egy, aki készségesen előrángatott egy másik kupac aljáról egy újabbat. Így aztán boldogan mentünk a pénztárhoz, két új példánytól szabadítva meg a Kalligráfot!

Még jó, hogy aznap már nem nagyon volt semmi dolgom, ugyanis amikor hazaértem azonnal félreraktam az éppen akkor olvasott regényeket és nekiestem a 800+ oldalas szerzeményemnek. Már régen olt, hogy egy sorozat ilyen rajongást váltott volna ki belőlem. Két napig ki is tartott, aztán befejeztem. A két nap alatt pedig nem nagyon lehetett velem kommunikálni, csak olvastam, olvastam, olvastam... mindenhova jött velem és nem szívesen raktam le a kezemből. Na, gondolom ezek után már mondanom sem kell, hogy imádtam az egészet! De még többet akarok! Nem lehet vége... ez az egy probléma van a sorozatokkal. Az elején a legtöbben nyavajgunk, hogy: jajj, ne már, majd egy csomót kell várni mire megjelenik az összes rész stb. stb. de mire a végére érünk, már teljesen beleszerettünk és akarjuk a folytatást! (Na már persze csak akkor, ha az adott trilógia jó, mert ugye mindenki bele tud nyúlni olyanba is, hogy csak na... örülünk, hogy nem kötelező elolvasni a folytatást, bizonyos esetekben az felérne egy kínzással is!)

" - Ez meg micsoda? - Miss McCleethy összeráncolt homlokkal mered a Hatávidék készülő rajzára. - Egy tündérmese - válaszolja Felicity. Éppen lila bogyókat festeget egy fára. - A tündérmesék becsapósak. Ennek mi a vége? Felicity mosolya kihívó. - Boldogan élnek, amíg meg nem halnak. - Kissé kopár. - Miss McCleethy felkap egy ecsetet, és élénk, rózsaszín-narancssárga foltot fest a Télvidék gomolygó szürke egére. Ettől nem lesz jobb a kép, az oda nem illő színek összefolynak a sötétséggel. - Így már rendben van - mondja. - Folytassák! - Szörnyeteg! - morog Felicity az orra alatt. - Ígérd meg, hogy egy cseppnyi varázslatot sem adsz neki, Gemma! - Akkor sem osztoznék vele a varázslaton, ha az életem múlna rajta - teszem le az esküt."

Valahogy egyik cím sem az igazi, de ha már választani kell akkor inkább legyen az előző változat: " Édes, távoli dolog". Megjegyzem, majd a könyvben kiderül, hogy pontosan miért, illetve mi miatt változott meg, mihez is kapcsolódik pontosan az új cím. A cselekmény ott folytatódik, ahol a második részben abbamaradt, csak most már sokkal többi a fordulat, az új információ és a kaland. Nagyon sok, eddig megválaszolatlan kérdésre kapjuk meg a választ, kiderül, hogy kiben lehet bízni, ki a gonosz, ki a jó, vagy éppen ki miért tette azt amit tette az előző két kötetben. Szinte peregnek a száz oldalak, észre sem vettem és már a felénél jártam, pedig egy szép terjedelmes, önvédelmi példánynak is beillő könyvről van szó. Gemma még most is hozza azt a karaktert akit a sorozatban megszerettünk, még egy kis pluszt is kap, felnő és egy-egy dologban már sokkal érettebben dönt, mint az vártam volna. Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy ki a kedvenc férfi szereplőm, gondolkodás nélkül vágnám rá, hogy Kartik. Még most sem jut annyi szerephez amennyit vártam volna (na persze nekem semmi nem lenne elég), de amit kapunk belőle az egyszerűen levett a lábamról, nem lehet nem szeretni, csak még többet lehetne jelen. (Mondjuk minden második jelenetben... vagy inkább mindegyikben!)

Akit eddig nem kedveltem, azt most sem tudtam megszeretni, az egyetlen akiről talán kicsit pozitívra váltott a véleményem az Felicity. Most már megkaptam azt a sok információt, hogy végre megértsem, mit , miért, hogyan. Végre el tudtam fogadni a személyiségét, bár nem került be a kedvenc szereplőim közé. Ami nagyon jól tartja a feszültséget végig, hogy én sem tudtam kiben lehet megbízni. Gemmát mindenki a maga oldalán akarja tudni, de ő nem tudja, hogy kihez is fordulhat bizalommal... és vele együtt mi sem. Természetesen ez majd csak a végén derül ki, amikor is az a 200 oldal, majd elfolyik a kezek között, képtelenség nem egyben elolvasni. És igen, elérkeztünk a legfontosabbhoz: a trilógia végéhez. Nem tudom, hogy szeretem vagy nem. Nem erre számítottam, így aztán kicsit ledöbbenve tettem le a könyvet, amikor az utolsó oldal is elfogyott. Egy nagy kérdőjel maradt bennem. Van egy interjú az írónővel a végén, többek között az is felmerült, hogy lehet-e folytatása Gemma történetének. A válasz elég kitérő, bár Libba Bray nem zárja ki a lehetőséget, hogy talán... most már nem titok, hogy itt-ott nyitva maradnak kapuk, amiket esetleg lehetne majd továbbvinni, de a kérdés, hogy kell-e? Talán ez is így tökéletes, ahogy van... majd csak megbékülök vele én is.

Értékelés: 5/5

Gemma Doyle élete fenekestől felfordult, mióta belépett a Spence Akadémia baljós falai közé. Meggyilkolták az anyját, az az apja ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. Eközben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és páratlanul izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és félénk Ann-nel. Valami vonzza Kartikban. Az egzotikus fiatalember egy titkos társaság tagja, akit a szigorú viktoriánus társadalom szabályai eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával bevezessék a társaságba és férjet keressen. Ugyanakkor rendet kell teremtenie a birodalmakban, ahol szövetségük negyedik tagja, a gyönyörű Pippa élőhalottként megrekedt, és ahol titokzatos erők támadása fenyeget. Veszélyekkel dacolva, két ellentétes világ határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja a maga és barátnői életét megmenteni és a boldogság útjára terelni.