GÁRDONYI GÉZA: IDA REGÉNYE

" A kisasszony ebéd után kilopta az újságot az apja szobájából. Az apja szeme láttára is kivihette volna, vagy leülhetett volna ott az apja szobájában a karosszékbe az íróasztal mellé, és olvashatta volna őelőtte. A kisasszony azonban csak alig néhány hete szabadult ki a klastromból: még benne volt talán az érzésben, hogy meg kell gyónnia ha újságot olvas. Ott bizony a bejáró növendékek be-becsempésztek egy-egy újságot az iskola padjaiba, s leginkább csak az első levelét az újságnak. Szombaton aztán minden leánynak a gyónásában benne volt: - Novellát olvastam. Ida csak kétszer gyónta. Igaz: egyszer még, hogy meghallgatta, amit egy szerelmes novelláról locsogtak. Azontúl előfordult, ha afféle kárhozatos nyomtatványt látott, s bedugta a két fülét, ha a lányok novelláról vagy éppen regényről csevegtek, pedig szinte reszketett a kíváncsiságtól. De hát azt is meggyónta: - Bűnös kíváncsiságot éreztem egy novella iránt."

Gárdonyi. Általános iskolás rossz emlék: Egri csillagok. Biztos van, aki szerette. Még abban a korban is. Na, én nem tartozok közéjük. Mint most is, már abban a korban is szívből utáltam mindent, ami kötelező. Persze ettől függetlenül muszáj volt elolvasni, de kitartottam az elhatározásom mellett és semmi esetre sem hagytam, hogy megszeressem akkor a könyvet. Vagy az írót. Ez a tüske bennem maradt, azóta sem voltam hajlandó Gárdonyitól könyvet venni a kezembe. Azt azért tisztázzul, hogy ez nem az írónak szólt, sokkal inkább a tanárnak, az iskolának, a családnak... az egész világnak. Én már csak azért is utálni fogom. Ez így ment gimi alatt is. Mivel már idősebb voltam, szépen kicsúsztam a szabályok és minden kötelező alól, hála az internetnek. Sohasem buktam le. És ha esetleg Te, aki ezt olvasod, most szintén ezt csinálod a suliban... ne tedd! Sok jó könyvről maradsz le, hidd el! Szóval, a kötelezőket csak akkor vettem a kezembe, amikor azt én akartam, nem amikor azt más mondta. Igen, konok voltam és vagyok. Meg akaratos is. A kötelezőkkel nem az volt a probléma, hogy éppen mit vettünk, hanem maga szó: kötelező. Ettől azonnal felvillant és villan még most is a fejemben: már csak azért sem.

Néha emiatt megfosztottam saját magamat egy-egy jó regénytől, de ami tetszett azt általában így is-úgy is megvettem és elolvastam. Gárdonyi nekünk valahogy a gimi évei alatt kimaradt, ezért egy kicsit el is felejtődött. Aztán az új kiadás miatt sokszor belefutottam, de valahogy még akkor sem érdekelt. Aztán persze a sors megint összehozott vele: egy ismerősnél voltunk a családdal, gondoltam lefoglalom magam valamivel, akkora akadt a kezembe a könyvespolcról egy régi kiadása. Megadtam magam. Letelepedtem vele és tíz oldal után már le sem akartam tenni... persze akkor mindenkinek feltűnt, hogy leléptem, de elhatároztam, hogy veszek egy sajátot! Kicsit később ugyan, de betartottam, amit megfogadtam, már van egy saját Idám. Nem akartam abba a hibába esni, amibe már annyiszor: megveszek egy könyvet, megnyugszok, hogy már megvan, az enyém és valahogy elmarad az olvasás, mert egy újabb és más könyvet kutatok és akarok beszerezni... Így aztán a megvétel után egyből neki is estem.

" Csaba csak állt. Állt. Az arca már nyugodt volt. Széttekintett. Aztán megint csak a leányt szemlélte. Nézte nyugodt-csodálkozón, sajnálkozón. De némi megvetéssel is. -Bocsánat - ismételte hideg-udvariasan -, nekem semmi részem édesatyja-urának kissé nyers kijelentésében. Nem közölte velem előzőleg a formát, amellyel bemutatott. Ida, mint valami haldokló emelte fől a fejét, s megvető-hidegen nézett Csabának a lábára, arcára. -Hát nem azért jött? -De azért jöttem. Ida föltápászkodott, fölkelt. -És azt véli, hogy én férjhez megyek? Így?! Csabának elnyílt a szeme. -Azt vélem-e? Hiszen hirdették. De bitonyára megvan a joga rá, hogy elutasítson. - Megvan rá, Istentől. -Eszerint elutasít. -El! És a szemébe nézett Csabának keményen, hogy mondta: El!"

Beismerem, sajnálom, hogy eddig mellőztem Gárdonyit az olvasmányaim közül. Azt is, hogy nem mertem hozzányúlni. De ezek után úgy érzem újra elő kell vennem és le kell porolnom az Egri csillagokat is, talán ennyi év elteltével már tudnám értékelni. A szereplők... hát nehéz kérdés. Idával nem nagyon tudtam azonosulni, próbáltam, de valahogy megszeretni sem tudtam úgy igazán. És nem értem, hogy miért. Nem találtam rá jó szót, hogy milyen, pedig még most is ezen gondolkozok. Csak úgy volt... követtem, figyeltem, de nem szerettem meg, mert olyan...milyen? Csaba viszont egy nagyon szimpatikus karakter volt, bár egy-két alkalommal jól meg kellett volna rázni, de a művész lelke miatt egy percig sem tudtam rá haragudni. Bárcsak láthatnám azokat a képeket, amiket festett... de elképzelni el lehet. Azok a részek, amik Münchenben játszódtak valahogy jobban tetszettek, életszagúak voltak. A kirándulások, a festések, a művész-barátok... mind-mind olyan, aminek én is szívesen a része lennék.

Egyetlen egy negatívum van csak a regényben, amit lehet, hogy csak nekem az. Bár ez nem jó szó rá. Mondjuk azt, hogy néha a hajamat tudom tépni, mikor egy könyvnek az a vége, hogy nincs vége. Mintha egy filmet néznék a moziban, de az utolsó 10 percben leállítanák a filmet, engem pedig kitessékelnének a helyemről. Nem szeretem. Mert igazságtalan. Értem én, hogy rám meg a fantáziámra van bízva a befejezés, de ezt akkor sem szeretem. Mondok egy másik példát: olyan mintha végigkísérném egy barátom életét egy bizonyos pontig, utána viszont elválnának útjaink, mondván képzeljen el milyen lesz a hátralevő életünk, mert többet már nem találkozunk. Gonoszság. Én tudni szeretném, hogy mi a történet vége... de ha nem hát nem. Majd megalkotom a saját verziómat és megpróbálom odaképzelni az utolsó oldalakra.

Értékelés: 5/5

Gárdonyi sokféle szerelmet látott, sőt maga is átélt. Sikerületlen házassága miatt a gyengébb nemádáz ellenségének kiáltották ki, regényei és elbeszélései azonban meglepően új nőszemléletről vallanek. Az Ida regénye Gárdonyi pályájának legfordulatosabb, s minden vonatkozásban legérettebb alkotásai közé tartozik. Ó Péter özvegy bornagykereskedő Ida lányát, szabados életformájának egyetlen akadályát, felnőtt koráig zárdában nevelteti. Ida nem sokkal tanulmányainak befejezése után fellázad a zárdai élet rideg embertelensége ellen, s ezért eltávolítják. Apja a hazaküldött lányon igyekszik minél gyorsabban túladni, s hirdetés útján férjhez kényszeríti. A kiválasztott férj, egy kényszerhelyzetben levő tehetséges festőművész, Balogh Csaba, a hozományból nővére birtokát akarja tehetmentesíteni. Ida azon kikötését, hogy látszatházasságot kössenek, a férfi elfogadja. A fiatalok esküvő után Münchenben telepednek le, ahol Ida idegenkedése lassan csökken, s kölcsönös ismerkedésük finom rezdülései, egyre erősödő, egymás iránti őszinte érdeklődésük megszabadítja őket szorongásaiktól, míg végül a két megsebzett lélek együttes vergődéséből lassan nyílt szerelem, sőt igazi házasság szövődik."