" - Majd írok, tanár úr. Vigyázzon az egészségére. - Isten áldjon fiam. Még bömbölt utánam valamit, de már becsuktam az ajtót, és elindultam a nappali felé, nem értettem mit akar. Biztos azt üvöltötte, hogy: "Sok szerencsét!" Remélem nem! Én soha nem bömbölöm utána senkinek, hogy "Sok szerencsét!". Rémes, ha az ember jól meggondolja. "
Azt, hogy miért ilyen későn találkoztam Salinger - enyhén szólva is - híres regényével, nem tudnám megmondani... de úgy gondolom, vagy inkább hiszek benne, hogy azért, mert most jött el a jó idő, hogy találkozzunk. Mázli, hogy itthon már megvolt, mert amikor hirtelen rám tört, hogy ez nekem most azonnal kell, csak ki kellett nyújtanom a kezemet, és leemelni a polcról. Most, hogy olvastam - és nem mellesleg egy új kedvencet avattam - már megértem azokat az ismerősöket, akik annyit győzködtek, hogy vágjak végre bele, mert tényleg szuper... de akkor még nem érdekelt, és nem is fogott meg a történet... bezzeg most! (Igazából amikor befejeztem és visszagondoltam arra, hogy milyen voltam pár évvel ezelőtt, el kellett ismernem, hogy akkor talán tényleg nem szerettem volna... a stílusa miatt). Salinger regényéről már annyi mindent - persze főleg jót - hallottam, hogy most már kezdek hinni ebben az íróban is, és valószínű, hogy hamarosan egy másik könyvébe is bele fogok vágni, de azt, hogy melyikbe, még nem tudom... mivel még csak most barátkozunk és ismerkedünk, ezért most mások véleményére hagyatkozom, szóval várom az ajánlásokat, és az ötleteket... a Franny és Zooye a Zabhegyező után szerintetek tetszene? De egyelőre térjünk vissza a Zabhegyezőhöz:
A regény főhőse egy tizenhét éves amerikai gimnazista, Holden Caulfield, illetve az ő hihetetlen és különös három napja. Holden E/1-ben meséli el az iskolából való kicsapásának (ami már a negyedik) történetét, és az utána következő napok eseményeit. A meg nem értett, menekülő fiú New Yorkot járja, éjszakai mulatók és a végtelen utcák szolgálnak a cselekmény hátteréül... megy, keres, de senkit és semmit sem talál akibe/amibe megkapaszkodhatna, de senki sem érti meg, senki sem foglalkozik vele... úgy igazán. Az egyetlen ember aki szereti, a tíz éves húga, de még ő sem tud elegendő kapaszkodót nyújtani neki... és mindeközben ott van még a halott öcs különös szála is. Nem csak egy lázadó, és a világgal szembeszegülő fiatal fiú története ez... a gyászé is: érzésekről... egy halott testvér iránt. Olyan volt, mint ha bent ülnék a gimiben és egy haverom mesélne nekem... őszintén, a saját stílusában... az élet dolgairól. Furcsa, hogy többektől hallottam azt, hogy bár ez egy nagyon-nagyon jó könyv, de ennek ellenére nekik Holden személye nem volt szimpatikus... vagy csak néha, ritkán. Esküszöm kezdhetek aggódni, hogy velem valami baj lehet, mert mostanában egyre több ilyenbe botlok bele... ahol a főhőst - az átlag ellenére - én valamiért (bár sokszor számomra is rejtély miért) kedvelem... Bár ez lehet a mostani olvasmányaim miatt van, és csak megedződtem...
Na jó, helyesbítenem kell: Holden nem egy gimiben meséli nekem a történetét... valójában egy ideggyógyintézetből mesél... mint az a fülszöveg volt olyan kegyes leleplezni. Érdekes élmény volt, hogy olvasás közben nem tudtam magammal elhatározásra jutni: mi ez az egész? Egyszer hihetetlenül és fanyarul vicces, közben pedig egy ironikus történet, ahol a főszereplőnk az egész világot állítja pellengérre, kifiguráz mindent és mindenkit, és ezt kegyetlen módon, de őszintén vágja az arcunkba. Aztán pár oldallal később már lehervad az előbb említett mosoly, és Salinger egy perc alatt zavarba hoz... vagy éppen olyan jól telibe talál , hogy a szíved is összeszorul tőle. Ennek ellenére a regény hangvétele végig könnyed és közvetlen, de milyen is lehetne, elvégre egy tizenhét éves fiú meséli el az életét... az életet. Bár az elején elég nehezen szoktam meg Holden stílusát (a káromkodásokat és a fura szlenget) - nem tudom, hogy ez alapból ilyen, vagy csak a fordítás miatt - de akkor még egy kicsit soknak tűnt... aztán Holden története magával sodort és megszerettem a "hangját" is. Most már értem, hogy miért mondják/mondták annyian erre a regényre, hogy kihagyhatatlan... mert tényleg az! Kicsit utánanéztem Salinger életének is, és meglepett, amikor azt olvastam, hogy az író, a Zabhegyező után visszavonult, sőt interjút sem adott... bár mint mondtam ezen kívül mást még nem olvastam tőle, de azt mondták nekem, hogy ez a legjobb... akkor meg tényleg a csúcson kell abbahagyni!
Értékelés: 5/5
A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.
Eredeti cím: The Catcher in the Rye
Kiadó: Európa Könyvkiadó, 2011
Fordította: Gyepes Judit
256 oldal, 2500 Ft
0 Megjegyzések