KATHERINE MANSFIELD: EGY CSÉSZE TEA

" Az ajtó tapintatos kattanással csukódott mögötte. Kinn állt a lépcsőn, és kinézett a téli délutánba. Esett az eső, és az esővel együtt hullott a sötétség, permetezett, mint a hamu. Hideg kesernyés íz volt a levegőben, az imént meggyújtott lámpák bánatosan égtek. Bánatosan világítottak a szemben levő házak ablakai is. Homályosan sárgállottak, mintha sajnálnának valamit. Járókelők siettek el mellette, gyűlöletes esernyők alá bújva. Rosemary szíve furcsán megsajdult. "

Katherine Mansfield novelláskötetére már régebben is kíváncsi voltam, de valahogy mindig elkerültük egymást, most is teljesen véletlenül botlottam bele. Egy jó kis listával, határozottan mentem könyvtárba, tudtam, hogy milyen regényeket keresek... természetesen ami nekem kellett volna, az pont nem volt bent, de ez általában így szokott lenni. Szóval amiért mentem, nem volt a helyén, helyette viszont megakadt a szemem Mansfield nevén. Ha bizonytalan vagyok, akkor általában úgy döntöm el, hogy egy adott könyv velem jön, vagy éppen marad, hogy felcsapom valahol a kötetet, beleolvasok, és ha tetszik, akkor viszem. Hát én pont itt nyitottam ki: "Az öböl csúcsa felől, a töredezett sziklák egymásra tornyosuló tömegei mögül juhnyáj közeledett. Egymáshoz nyomultak, egyetlen hullámzó, gyapjas tömeggé sűrűsödve, vékony bot-lábuk gyorsan ügetett, mintha megriasztotta volna őket a hűvösség meg a csend." Az idézet alapján valami végtelenül csöpögős, romantikus, már-már szirupos történetekre számítottam... valamennyire be is jött a számításom, de erről majd kicsit később. A kötetben 26 novellát gyűjtöttek össze. Őszintén, ami ezek közül igazán tetszett az nagyjából 5-6. Érdekes, hogy ezeket a történeteket mindig csak vonaton olvastam: a legtöbb rövid, a könyv kicsi, így könnyen elfért a táskámban... bár szórakoztatni már annyira nem tudott, de legalább "praktikus" volt. Viszont a könyvtári könyvekből megint kiábrándultam jó időre... szegény kötetet, pont a címadó novellánál valaki végigborította kávéval... miért nem lehet vigyázni a könyvekre?

Az első novella amit ki kell emelni, az Előjáték, amelynek szereplői még a későbbiekben majd újra felbukkannak: a három kislány, az ábrándos, betegeskedő anya, a önző és figyelmetlen férj, valamint a végtelenül hiú és szerelemre vágyó sógornő... nekik sokkal nagyobb figyelmet szentel az írónő, mint az összes többi szereplőjének együttvéve. Maguk a történetek, amelyek róluk szólnak, igazából nem túl érdekesek... ami miatt mégis tetszettek, az a hangulat: vidéki, napsütéses környezetbe helyezi őket, és hiába csordogál hihetetlenül lassan a cselekmény, egy-egy leírás - meglepően - mégis kárpótolni tud ezért. A másik kedvencem a Progresszív hölgy volt. Igaz a cím miatt kicsit tartottam tőle, de maga a történet nagyon tetszett: egy kis baráti társaság indul kirándulni a német panzióból... elismerem, ez így nem tűnik túl izgalmasnak, és valójában nem is az... de ahogy sétálgatnak az erdei úton, a párbeszédekből megismerjük a jellemeket: van közöttük végtelenül okoskodó és önző ember, de akad rögeszmés is, és persze nem maradhatnak el a szentimentális szerelmesek sem. Közben pedig rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik a Fritz név... A Marriage á la mode különösen tetszett. Engem kicsit Fitzgeraldra történeteire emlékeztetett: William éppen hazafelé indul a munkából, és az ő tépelődéseibe pillantunk bele egy rosszul sikerült házasságról, és kiégett szerelemről... arról, hogy két ember, hogyan tud úgy együtt élni, hogy már nincs mondanivalójuk egymás számára, sőt, már nem is ismerik a másikat... A Gyönyör szintén egy zátonyra futott házasság története, csak éppen női szemszögből figyelve az eseményeket. Akárcsak az előzőt, ez is nagyon szerettem.

Amit még meg kell említeni: Nap és Hold, ami két kisgyerek, (testvérek) története egy éjszakai családi estélyről, és a felnőtté válásról... A Feuille d'album egy elveszett festőművész reménytelen szerelmét meséli el, aki halálosan beleszeret a szemközti házban lakó fiatal lányba, de nem tudja, hogyan találkozhatna vele, így kétségbeesésében követni kezdni... És még két novellát kell kiemelnem amit megszerettem: az Első bál, illetve az Egy csésze tea. Ezek már nem olyan kiemelkedőek, de ettől nekem még tetszettek... persze a kötetben vannak semleges, felejthető történetek is... és hihetetlenül bosszantóak is! Volt, hogy már majdnem odáig jutottam, hogy szegény könyvet kiküldöm az ablakon: a Gyerekes, de természetes különösen kihúzta nálam a gyufát... pedig az alapötlet nagyon jó volt, de a kivitelezés valami botrányosan idegesítő, akárcsak A boldogult ezredes leányai, aminek 3x futottam neki, hogy végre átküzdjem magam rajta. Ami pedig már nem is idegesítő volt, hanem a pusztán az emberi hülyeség és naivság története: A kis nevelőnő. Nos, ha ezekkel a novellákkal Mansfield azt akarta elérni, hogy a felhúzzam magam, és szívből megutáljam a szereplőit, akkor ez maradéktalanul sikerült is neki... Így záróként mit is mondhatnék? Egyszer megérte végigolvasni ezt a kötetet, és lehet, hogy ha egyszer megveszem, akkor lesznek olyan részek, amelyeket majd újraolvasok, de az is holtbiztos, hogy lesznek olyanok is, amelyekbe soha többet nem fogok belepillantani... Azt viszont sajnálom, hogy az Előjáték szereplőinek történetéből nem írt egy egész regényt. Pedig a többi novella alapján - amelyekben újra felbukkannak ezek az alakok - ezt könnyen el tudnám képzelni.

Értékelés: 5/3,5

Elbeszélései látszólag apróságokról, jelentéktelen dolgokról beszél: egy idős hölgy derűsen üldögél egy parkban, egy fiatal pár kineveti régimódi rókaprémjét, és ezzel elrontja hangulatát – még szokásos vasárnapi süteményét sem veszi meg. Az írónő érzékenysége, finoman szatirikus látásmódja ezekben a felvillanásokban is az emberi sorsok mélységét, az élet teljességét ragadja meg.