" Mindez nagyon régen történt, és lehet, hogy egyre-másra nem is jól emlékszem; de úgy rémlik, aznap délután csak azért mentem oda Tommyhoz, mert akkoriban örökösen erőpróbáknak tettem ki magam, és mire pár nap múlva Tommy megállított, már szinte meg is feledkeztem az egészről. Nem tudom, maguknál mi volt a szokás, de mi Hailshamben minden héten átesünk valamilyen orvosi vizsgálaton, rendszerint a 18-as tanteremben, a legfelső emeleten, a szigorú Trishe nővérnél, vagy ahogy mi neveztük, Varjúpofánál. Azon a verőfényes délelőttön a mi csapatunk épp a vizsgálatra ment fölfelé a főlépcsőn, közben azok akik már végeztek lefelé tartottak. Így a visszhangos lépcsőházban nagy volt a lárma, s én leszegett fejjel követtem az előttem haladót, amikor a közelemben megszólalt valaki: - Kath!"
Nehéz erről a könyvről írni, ezért kezdjük a legegyszerűbbel; a borítóval. Igen, most mondhatja az aki ismer, hogy ellentmondásba keveredek önmagammal, mert ez a borító gyönyörű! Az előző mondat pedig arra utal, hogy eddig mindig ellene voltam és szidtam a filmes borítóval rendelkező könyveket. Azt hiszem ez most végérvényesen megtört. Annyira örültem mikor megláttam, hogy végre újra megjelenik, az első kiadást egyszerűen képtelenség felkutatni. Még jó, hogy most forgattak belőle filmet, feltételezem, hogy ennek köszönheti a regény, hogy újra megszülethetett, egy sokkal szebb külsőben. Nagyon nem voltam azzal tisztában, hogy mit is várhatok tőle, csak azt tudtam, hogy nagyon fogom szeretni. Ez pontosan az a regény amiről már ránézésre megmondtam, hogy az enyém, kell nekem. Csak csupa jót hallottam róla az olvasás előtt, és ezt a pozitív vonalat én sem fogom megtörni, ebben mindenki biztos lehet. Ishiguro neve eddig nekem nem mondott túl sokat, a Napok romjai c. könyvét eddig nem vettem kézbe, na de ezek után már muszáj lesz!
Volt egy időszak, amikor 100% volt a sikeres könyvválasztásaim statisztikája. Csak csupa jó könyvet vettem meg (abból is sokat), és valahogy sikeresen elkerültem a bukásra ítélt olvasmányokat. Abban a rövid, de nagyon jó szakaszban rendeltem meg, ráadásul előrendelve, ezt a regényt is. Mennyire vártam már, hogy a kezembe kapjam, belemerüljek, aztán feltegyen a neki járó kiemelt helyre. Szóval a nagy kérdés: mitől olyan nagyszerű ez a könyv? Tőlem ne várja senki, hogy elmeséljem vagy megfogalmazzam, mert nem tudnám. El kell ahhoz olvasni, hogy megértse az aki kíváncsi erre a történtre, ehhez pedig legfeljebb csak annyit tudok hozzátenni, hogy; hajrá! Tényleg nagy kár lenne otthagyni a boltban. Nem mondom, biztos vannak, voltak és lesznek olyan személyek akiket nem fog levenni a lábáról, olyan könyv még nem született és szerintem nem is fog ami mindenkinek tetszett, de ennek a regénynek biztos, hogy magas az átlaga és nagy a rajongótábora, amihez már én is hozzátartozom, remélem egyre többen leszünk majd!:)
" Szóval emiatt titkoltam a kazettámat. Még meg is fordítottam a borítót, úgyhogy Judyt meg a cigarettáját csak akkor lehetett látni, ha az ember kinyitotta a műanyag tokot. De annak, hogy a kazetta olyan sokat jelentett nekem, semmi köze nem volt a cigarettához, sőt ahhoz sem, ahogy Judy Bridgewater énekelt, hiszen ő a maga idején divatos bárénekesnő volt, és ezt a fajta zenét egyikünk sem kedvelte Halishamben. Egyetlen dal miatt tartottam olyan nagy becsben a kazettát: a harmadik, "Ne engedj el soha" című szám miatt. Lassú, éjszakai, amerikai szám, és van egy visszatérő része, amikor Judy azt énekli: " Ne engedj el...ó, bébi, bébi... ne engedj el soha". Tizenegy éves voltam , és addig nem nagyon hallgattam zenét, de ez az egy dal, ez a szívembe markolt."
Már megint napirenden lesz a könyv-film, film-könyv összehasonlítása, én is élvezhettem mindkettőt, bár az biztos, hogy a regény klasszisokkal jobb. Kathy nagyon szimpatikus karakter, végig imádtam ahogy mesélt, mesélt és mesélt, végigvezetett a gyerekkorától kezdve az összes eseményen egészen a jelenik, megismertette velem Ruth és Tommy különleges személyét és megengedte, hogy elkísérjem ezen a hosszú úton. Kathy és Tommy. Megismételhetetlen páros. Annyira gyönyörű és hihetetlen szomorú az ő történetük. Néha jól meg kellett volna őket rázni, hogy térjenek már észhez és álljanak ki egymásért és saját magukért is, de nem tudtam nem szeretni őket. Aztán ott van Ruth aki szintén egy nagyon összetett szereplő, érdekes és kiismerhetetlen, de akit nem tudtam elfogadni. Majd a végén kiderül, hogy miért, természetesen ezt nem fedhetem fel, de azt hiszem nem vagyok és leszek egyedül ezzel az érzéssel. Remélem nem vagyok gonosz!:)
A filmbe itt is belenéztem még az olvasás előtt, el nem tudom mondani mennyire örültem mikor megtudtam, hogy Tommyt Andrew Garfield játsza majd... és mennyire letörtem amikor megláttam, hogy mit tettek vele. Az a haj... ó, te jó ég... majdnem kiájultam a székemből. A facebookos film után én teljesen oda meg vissza voltam tőle, a színészi játéka terén ez most sem változott, de könyörgöm mit tettek vele? Olyan jó pasi volt a másik filmben, de itt ezzel a szőkített hajjal... a végén még örültem is hogy le lettek vágva a fürtjei. Olvasás közben végig ő lebegett a szemem előtt, de szerencsére szorult belém annyi fantázia, hogy nem a filmbeli alakjában. De a színésznők is illettek a szerepekhez, Keira K. pontosan megfelelet Ruth unszimpatikus (számomra) karakteréhez. Azt kell mondanom, hogy a filmet is meg kell nézni mert jóra sikerült, de a könyvet nem tudja felülmúlni... hogy melyikkel kezd? Talán filmmel, akkor biztos a pozitív csalódás, utána a regény maga lesz a kézbe vett mennyország. Elvont és utópikus, de mennyország.
Értékelés: 5/5
Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Nohaminden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit sem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillnek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg. Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.
Ui.: A Napok romjai most már biztos várólistás, Ishiguro engem megvett kilóra!:)
Eredeti cím: Never let me go
Kiadó: Cartaphilus Kiadó, 2011
Fordította: Kada Júlia
301 oldal, 2990 Ft
0 Megjegyzések