LEWIS CARROLL: ALICE CSODAORSZÁGBAN

„ Alice már elunta, hogy tétlenül üldögéljen nénje mellett az árokparton. Egyszer-egyszer bepislantott abba a könyvbe, amelyet a nénje olvasott, de nem voltak benne se képek, se versek. Mit ér egy könyv – gondolta Alice – képek meg versek nélkül? Hát csak ült-üldögélt, s azon törte a fejét, már amennyire tőle telt – mert a rekkenő hőségtől egészen elalmosodott és megbutult -, hogy jobb volna fölkelni pitypangot szedni és füzért fonni belőle, amikor hirtelen elsurrant mellette a piros szemű fehér Nyuszi. Ebben semmi különös nem volt. Azon se csodálkozott Alice valami nagyon, hogy a Nyuszi ezt mondogatta magában: - Jaj, istenem, még elkésem! Alice később, amikor visszagondolt erre, ráeszmélt, hogy ezen csodálkoznia kellett volna, de most bizony egy csöppet se csodálkozott. Ám amikor a Nyuszi kihúzott egy órát a mellényzsebéből, és megnézte rajta, hogy hány óra, s aztán elrohant, Alice türtént talpra ugrott.”

Kiskorom óta a kedvenc mesém. Igen, kicsit furának tűnhet, hogy én 6 évesen nem a különböző hercegnőkért, repülő szőnyegekért és tündérekért rajongtam, hanem az Őrült kalaposért, Április Bolondjáért és a Kék hernyóért. Valahogy mindig vonzottak magukhoz az elvont, szürreális dolgok, valószínű, hogy ezért találtunk ennyire egymásra a könyvvel. Illetve Lewis Carrollal. Szerintem nincs ember aki ne halott volna már Alice történetéről, jó pár film, mesefilm, színdarab és balett született a Csodaországban történt kalandjairól. Szóval, hogy magyarázzam miért most, és miért erről a könyvről született bejegyzés: hála egy molyos tagnak, született egy új kihívás. Nekem nem is kellett több, azonnal lekaptam a polcról és már bele is estem a Nyuszi barlangjába, újra úszhattam a Könnytóban, találkozhattam a Fakutyával és részt vehettem a tea partyn is. Olyan álomvilág ez, amibe csodálatos érzés belemerülni, hagyni, hogy elringasson… Ami meglepő volt számomra, hogy ennyi idősen is ugyan akkora lelkesedéssel tudtam olvasni, mint amennyi anno élveztem, hogy felolvassák nekem. Persze azért az változott, hogy már felismerek és megértek benne olyan utalásokat, amik felett régen átsiklottam vagy egyszerűen nem tudtam értelmezni. A szójátékok és a humoros jelentek miatt a felnőttek számára is szerethető marad a „mese”, egy igazi olvasmányélmény! Alice egyik helyről a másikra kerül, szinte kapkodjuk a fejünket, hogy követni tudjuk a kalandjait amíg bebarangolja egész Csodaországot. Különc és fura karakterekben természetesen nincs hiány: van itt pipázó hernyó, malacot dajkáló Csúf hercegnő, eltűnő vigyorú Fakutya, Ál-teknőc akitől megtanulhatjuk mi is az a homár-humor, a mindenki fejét leüttetni kívánó Szív Királynő és a kedvenceim; Április Bolondja és Őrült Kalapos, akik egy teáskannába gyömöszölik a Mormotát. Persze Alice folyton bajba kerül: összemegy, majd hatalmasra nő, de nyaka is megnyúlik… ez kérem Csodaország! Nem is olyan régen láttam a készült Tim Burton-féle változatot. Rajongok a rendező filmjeiért, a grafika és az animáció annyira egyedi, hogy fél perc után megmondható, igen, ez egy Tim Burton. Aki nem látta annak csak annyit: nem a könyv alapján készült. Alice itt már idősebb, éppen férjhez menni készül, pontosabban férjhez akarják kényszeríteni, amikor ismét megjelenik a már jól ismert mellényes Nyuszi, majd Alice visszatér Csodaország földjére. Szinte semmi köze a kettőnek egymáshoz, a könyv csak megadja az alapszituációt. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz! Sőt, hogyan is lehetne rossz egy Tim Burton film? Az kizárt. Van azonban egy másik adaptáció is, amit már nagyon régen láttam, de az viszont az eredeti mesét viszi a mozivászonra finom pasztellszínekkel: amilyennek amúgy is képzeljük Csodaországot. Vagy pont, hogy nem? Mindenki döntse el maga! A lényeg: aki nem olvasta olvassa, aki nem látta nézze… bár én nem a filmek mellett kampányolok, de ez most egy kivétel: mind a kettő zseniális és kihagyhatatlan!

A világ gyermekirodalmának eme klasszikusa 1865-ben jelent meg első ízben. Lewis Carroll, a múlt zázadban élt oxfordi matematika professzor angolszász humorral megírt alkotása, meseregénye a korabeli Anglia torzképe. Képtelen helyzetek, csodás cselekmények füzére a történet, melynek ifjú főszereplője álomként éli át a kalandokat, ahol még az állatok is emberként viselkednek, cselekszenek.