PAOLO GIORDANO: A PRÍMSZÁMOK MAGÁNYA

" Már biztosan keresnek. Vajon vannak itt farkasok? Nem érzem az ujjaimat. Bárcsak ne ittam volna meg a tejet. Elöl a súly, gondolta. Nem, a farkasok téli álmot alszanak. Eric mérges lesz. Én nem akarok indulni a versenyeken. Ne beszélj hülyeségeket, tudod jól, hogy a farkasok nem alszanak téli álmot. Gondolatai egyre jobban beszűkültek és következetlenné váltak. A közönyös napkorong lassan eltűnt a Chaberton-hegy mögött. A bércek árnya megnyúlt Alice fölött, a köd szénfeketévé lett. "

Nagyon sokáig halogattam, mire végül megvettem. Szép borító, gyönyörű cím, érdekes fülszöveg... minden megvolt amitől egy könyvbe azonnal beleszeretek, mégsem hoztam el. Bementem a könyvesboltba, körülnéztem, sétáltam, válogattam, de végül mindig nála álltam meg. Felvettem, belelapoztam, nézegettem... aztán visszatettem. Egy nap aztán nem bírtam tovább, célirányossan becsattogtam, felkaptam és már fizettem is. Mikor hazaértem mindent csak ledobtam, elhelyezkedtem a kedvenc székemben, aztán se kép - se hang. Az oldalszám 300 fölött van, de egy délután alatt kiolvastam, képtelen voltam letenni a kezemből. Nagyon különös stílusa van az írónak, először nehéz volt megszokni, de utánna csak vitt magával, teljesen belefeledkeztem. Váltakozó nézőpontok, felbukkant majd eltűnt szereplők, hirtelen több év ugrás, mégis egyszerűen követhető. Semmi olyan zavaró dolgot sem tudok kiemelni, amit általában más regényeknél felfedezek: tévesztés, stílushiba, gyengébb karakter... tényleg semmit. Egy fiatal írótól ( ráadásul első könyvben ) ez azért elég ritka, de Paolo Giordanonak első nekifutásra sikerült egy hihetetlen regényt alkotni!

" A többiek már akkor észrevették azt, ami Alicének és Mattiának csak évekkel később lett világos. Kézen fogva léptek be a szobába. Nem mosolyogtak, tekintetük eltérő pályát követett, ám úgy tűnt, ujjaik és karjuk érintkezésén keresztül testük megállíthatatlanul egybefolyik. A világos hajú, erősen sápadt Alice és a fekete szemébe lógó sötét loboncot viselő Mattia közötti éles kontraszt semmi foszlott az őket összekötő keskeny ívben. Volt közöttük egy bizonytalanul határolt, közös tér, ahol látszólag semmi sem hiányzott, és ahol nyugodtnak, mozdulatlannak tűnt a levegő. "

A prímszámok magánya két főszereplő életét mutatja be kiskoruktól kezdve a felnőtt jelenükig. Párhuzamosan látjuk hol Alice, hol Mattia történetét... aztán jön egy rész ahol találkoznak, de mégis elválnak. Mindkettőjük életében történt egy tragédia: Alicének síbalesete volt, egyik lábára lesántult, Mattia pedig a húgát "veszítette" el, amiért egész életében gyűlöli magát. Két fiatal találkozik egy bulin, már-már sorsszerűnek látszik, hogy megismerik egymást, aztán mégsem maradnak együtt. Sok év telik el, ismét külön-külön követjük őket, a kérdés csak az, hogy vajon találkoznak még? És ha igen, akkor mi lesz? Esetleg együtt maradnak? Furcsa hangulata van az egész regénynek, amit nehéz megfogalmazni: kicsit nyomasztó, de közben valahogy vonzza is az olvasót... már nagyon régen nem volt ilyen benyomásom könyvről, nem csoda, hogy bejelenthetem: egy újabb kedvencet rakhattam fel a polcra.

A magány és a soros kettőse teljesen átjárja a fejezeteket, ez pedig akkora feszültséget teremt ami már rám is átragadt, és persze még ott a lezárás is, ami megint nem nevezhető lezárásnak! Mattia és Alice nálam méltó helyet kapott az eddig legkedvesebbnek mondott könyveim között, biztos, hogy párszor még le fogom venni és újraolvasni!Nagyon remélem, hogy nem ez volt Paolo Giordano első és egyben utolsó regénye, alig várom, hogy a következő könyvét és a kezembe kaphassam, lehetőleg rövid időn belül!

Értékelés: 5/5

2008 legnagyobb olasz könyvszenzációjáról egy huszonhét éves fiatalember, a torinói egyetem fizikus doktorandusza gondoskodott. Ez a könyv – Paolo Giordano első regénye – már a tavalyi évben túllépte az egymilliós példányszámot, a jogai pedig több mint 30 országban elkeltek. A prímszámok magánya egy lány és egy fiú, Alice és Mattia sorsát kíséri végig párhuzamos történetsorokkal gyermekkoruktól felnőttkorukig. Furcsa pár ez – párnak is alig mondhatók. Mindkettejük életére nyomasztó súllyal nehezedik egy-egy titkok övezte gyerekkori trauma. A sánta Alicét kislányként síbaleset érte, magára maradt a hóban, és kis híja, hogy oda nem veszett; Mattia pedig fogyatékos ikerhúgát „veszíti” el kisfiúként örökre. Ez a két epizód menthetetlenül megpecsételi mindkettejük további életét. Sorsuk később egy szoros, ám mégis örök távolságra ítélt kapcsolatban találkozik; olyanok ők, mint a matematikában ikerprímeknek nevezett számok: egymás mellett vannak, de egy nem prímszám mindig közöttük áll: valóságosan sosem találkozhatnak, sosem érinthetik meg egymást.Aztán egyetlen napra mégiscsak találkozik még egyszer az immár felnőtt Alice és Mattia: Alice egy ismeretlen lányban felismerni véli Mattia elveszett ikerhúgát… Kiváló mű és lebilincselő olvasmány. Az íróról hallani fogunk még. Ui.: Nagyon szeretem mikor az író- írónő egy szép ajánlást csatol a könyvéhez. Itt egy kimondottam szép bejegyést olvashatunk: " Eleonórának, mert szavak nélkül megígértem neked."