PAULA MCLAIN: A PÁRIZSI FELESÉG

" A viktoriánus kor finom mézeskalácsbélése és hófehér cukormázszegélye körbezárt bennünket, de most mindannyian szabadulni akartunk, ott lobogott bennünk az ifjúság, az ígéret és sok apró dzsessztrilla. "

Nem is akartam A párizsi feleséget a megjelenésekor. Akkor még csak a címet ismertem, az alapján pedig... hát nem is tudom, valami rózsaszín ködben lebegő nyálgombócra asszociáltam, és biztosra vettem, hogy ez csak valami ponyva lehet, szóval nyugodtan gördítettem tovább az oldalt az újdonságok böngészése közben. Aztán csak nem hagyott békén ez a könyv, állandóan beleütköztem, nem tudtam kikerülni, így nagy nehezen elkapott a jól ismert kíváncsiság, hogy ez mégis mi a fene lehet? Leesett az állam, amikor elolvastam a fülszöveget... Hemingway? Viccelnek velem? Azonnal mentem a molyra, hogy meglessem, hátha olvasta már valaki, és szerencsém volt, mert egy-két vélemény időközben már napvilágot látott, sőt, idézeteket is töltöttek fel! Persze ezeket is végigböngésztem, és mire a végére értem, tudtam, hogy ez nekem biztosan kelleni fog. Szerencsére még pont elcsíptem az Alexandrás 20%-os kedvezményben, így hozzácsaptam a többihez és lesz-ami-lesz alapon megrendeltem. Aztán már csak várni kellett, hogy hozza a postás. Tűkön ültem mire megérkezett, de az olvasási lista végére hagytam, minden újat előrébb hoztam a sorban, és diszkréten halogattam az olvasást, féltem tőle, hogy túl hamar befalnám. Hát, tényleg nem tudtam letenni, mindenhova vittem magammal, és pillanatok alatt végeztem vele, pedig nem akartam... olyan jó volt elmerülni ebben a könyvben, és végre az életrajzi regényekkel kapcsolatos rossz tapasztalataimat is végleg eltüntette... egyáltalán nem csalódtam!

Hát, szégyen, nem szégyen, Hemingwaytől én eddig csak a Búcsú a fegyverektől című regényt olvastam. Az nagyon tetszett, de valahogy a folytatás elmaradt... A Vándorünnepre nagyon vágyok, de persze az pont nem kapható sehol. Azonban a Szerelemben, háborúban című filmet láttam! Na jó, ez nem nagy teljesítmény, igazából csak szeretném menteni a helyzetet, hogy mikroszkopikus tudással azért rendelkezem Hemingway-ről. Ami nem sok. Ezért is volt érdekes olvasni Paul McLain könyvét. A történet az író első feleségéről, illetve az ő kapcsolatukról szól, Hadley Richardson tolmácsolásában. Az elején megismerjük ennek a fiatal, ártatlan, és kissé esetlen lánynak az életét, családját, na meg a számára fontos eseményeket. Ezeken a pontokon, amik ahhoz szükségesek, hogy megismerjük Hadley jellemét, gyorsan átszáguldunk, és odaugrunk végre a NAGY megismerkedéshez, az első találkozáshoz. Egy fülledt, alkoholban tobzódó éjszakán találkozik egymással a fiatal Hemingway, és a nála pár évvel idősebb Hadley... Most az, hogy ezek után mi történik nem titok, nyilvánvaló, hogy kapcsolatuk házassággal végződik... illetve nem teljesen, de ez a mondatot, inkább nem fejezem be... most az, hogy ELSŐ feleség, azt hiszem minden kérdésre választ ad. De hát nem is ez a fontos... hanem az az út, ami a házasságig elvezet, és, hogy hogyan alakul kettejük élete, miután úgy döntenek, hogy összeházasodnak... Bevallom, hogy az a vonal engem annyira már nem varázsolt el. Volt egy túlidealizált képem Hemingway alakjáról, amit a fennmaradt levelekből, iratokból, dokumentumokból dolgozó író most darabjaira tört szét.

Zavart, hogy bár a könyv elején még igen, de nagyjából a felétől már szinte senkit sem tudtam szeretni... főleg nem a főszereplőket. Hadleyt gyengének és tehetetlennek találtam, és ezért képtelen voltam kedvelni. Hagyta, hogy átgázoljanak rajta, kiszolgáltatta magát, és semmit sem volt képes tenni a saját boldogságáért. Hemingway. Nos, ő a történet elején engem is levett a lábamról, elvarázsolt a személyisége, de aztán ez a máz fokozatosan elkezdett kopni, és nem értettem, hogy ezt Hadley miért nem hajlandó észrevenni... Nem tudom, hogy milyen ember lehetett valójában Ernest Hemingway, de nem akarom elhinni, hogy ilyen...hogy ennyire ilyen mint itt. Amikor pedig együtt voltak... Könyörgöm, a Tatie megszólítástól még most is a falat kaparom, hihetetlen mértékben idegesített, és volt, hogy ezt oldalakon keresztül kellett csodálnom. Viszont Párizs! Az írók, a festők, a művészek... a kávéházak, az utcák, az éjszakák. A hangulat! Amikor erről írtak, akkor belebújtam ebbe a könyvbe, és többé nem akartam belőle kiszakadni, gyönyörű volt. Fitzgeraldékat kimondottan szerettem, és azóta is úgy érzem, hogy nem kaptam belőlük eleget, de azért kicsit kárpótolt, hogy mellettük felbukkant még Ezra Pound, akiről nem is gondoltam volna, hogy ekkora figura volt, Gertrude Stein és Alice, na meg persze még sok más művész; festők, zenészek, színészek, és táncosok is. A hangulata miatt szerettem olvasni ezt a könyvet, arra a két napra én Párizsba költöztem, és hiába utazott máshova Hadley és Ernest, én ott maradtam a magas belterű francia granzonlakásukban. Hogy kárpótoljam magam a befejezés miatt, kétszer is megnéztem az Éjfélkor Párizsban című Woody Allan filmet, amiben a főhős, a 21. századból ebbe a korszakba, Hemingwayék idejébe csöppen vissza. Csodálatos!

Értékelés: 5/4.5

A párizsi feleség Ernest Hemingway és első felesége, Hadley Richardson szívszorító szerelmének története. Hadley halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel. Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak – köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald – színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük. A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének végét jelentheti.