" -No, mi az, nagymama?
- Most mond meg! Öt helyen is bekékült.
- Ejnye. Ki tette ezt veled?
- Jövök haza hajnalban, a francnak van kedve lépcsőt mászni, mikor már sajog a lábam a magas sarkú cipőtől, ebben a nyavalyás házban persze nincs lift. Gondoltam, feldenevérezek az ötödikre. A negyediken a házmester nekem esett a partvissal, és ütött, amíg szusszal bírta."
Mikor ismerősök megláttak ezzel a könyvvel, kiröhögtek. Hát jól van, gondoltam, értem én az iróniát... bölcsészkar, kis finnugrisztika, ráadásul vizsgák idején. Ennek ellenére ragaszkodtam hozzá, és "márcsakazértis" nekikezdtem. Szécsi Noémit eddig egyáltalán nem ismertem, bár a Könyvhét alatt szemeztem a Nyughatatlanok c. regényével, azt végül mégsem vettem meg, és szépen lassan elfelejtettem. Tudom, hogy a Finnugor vámpírnak nem ez az első megjelenése, de szerencsére én csak most láttam meg: a régi példánynak nem túl vonzó a borítója (megjegyzem számomra!), viszont hála az Európának, most egy hozzáillő köntös kapott. Nem tudom, tombol még a vámpírkönyv-láz? Ha igen, akkor fontos tudnivaló: ez a könyv köszönő viszonyban sem áll az Alkonyattal, és egyéb hasonló romantikus-lányos-elolvadós történetekkel. Akkor milyen? Furcsa... nagyon furcsa, és szórakoztató.
A főhősünk Voltamper Jerne, aki egy pesti bérházban tengeti unalmas napjait több száz éves, és nem mellesleg gyönyörű nagymamájával. A nagymamának nem tudni a nevét, mindig más elnevet használ, elvégre egy rendes vámpírnak kell, hogy legyen pár álcája... Jerne pedig éppen a vámpírlét előtt áll: és dönteni bizony nehéz. Jerne állást vállal egy nevenincs kis kiadónál, na nem a pénzért, hiszen a nagymama elég szép vagyonnal rendelkezik, hanem azért, hogy csináljon valamit... és mit tehet egy rendes bölcsész ha írói álmait nem válthatja valóra? Semmi pénzért vállal szerkesztői munkát... pedig Jerne meseírónak készült. Hát azt a mesekönyvet imádtam... ennyire elvetemült és bizarr mesét még nem láttam, de olvasás közben folyt a könnyem a nevetéstől... ha kiadnák, én megvenném az egyszer biztos!
Na persze nem csak ennyiből áll Jerne története. Találkozunk sok érdekes szereplővel, sőt még Liszt Ferenccel, Oscar Wilde-dal is, hála a nagymamának aki hihetetlen nagy fazon. Na kérem, ilyen egy igazi vámpír! Tény, hogy a Finnugor vámpír rész jobban tetszett mint a Vérmese, mivel előbbi egy jó kis csattanóval zárul, ennek ellenére ami megvett engem ebben az egészben az Szécsi Noémi humora és iróniája. Jerne egy hihetetlen jó karakter, már régen nevettem ennyit olvasás közben, biztos, hogy újraolvasós lesz nálam ez a könyv. Ahhoz pedig, hogy csak egy kicsi részét is átérezd a hangulatának, muszáj elolvasni! Megkockáztatom, lesz olyan, aki nem lesz fogékony erre humorra, de a lényeg, hogy nekem betalált, 100% jó választás volt, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Értékelés: 5/4.5 (fél pont a Vérmese miatt)
"– Mit eszel, mi ez a szörnyűség?
– Saláta.
– Ez nem ad neked örök ifjúságot. Annyiszor mondtam már, Jerne, hallgass a nagymamádra. Ha akarsz valami igazán táplálót, rendelj egy pizzafutárt!
Tényleg elmondta már ezerszer, s töretlenül remélte, hogy egyszer lemondok könnyű vacsorámról egy-egy leizzadt kifutófiú vagy kifutólány kedvéért.”
Így társalog egymással az új évezred elején a meseírói ambíciókat dédelgető, huszonéves Voltamper Jerne és kétszázharmincöt éves nagymamája. 2000-ben, helsinki ösztöndíjam első hónapjaiban szakdolgozatírás helyett egy vámpírtörténet szövögetésével töltöttem a finn tél kurta nappalait és hosszú éjszakáit. Ez volt első írásművem, és akárcsak a történet főhőse, én is azt reméltem, hogy rögtön fölfedez majd magának az irodalmi élet. A meseíró-palánta Jerne és a patinás budapesti vámpírdinasztiából származó örökifjú nagymama történetéből előbb forgatókönyv készült a 2001-es prágai Sundance Fesztiválra – a film azóta sem valósult meg –, majd 2002-ben a regény is eljutott az olvasókhoz. És közben még föl is fedeztek bennünket.
Kiadó: Európa Kiadó, 2011
252 oldal, 2900 Ft
0 Megjegyzések