BENEDICT WELLS: KÜLÖNC

"A távolban csillagok tündököltek, de ha közelebb mentél, csak egy utcai lámpa gyenge fényét láttad. Itt semmi sem volt menő, se fiatal, se hipszter, mint ahogy a reklámokban vagy a filmekben bemutatták. Berlin gyakran volt unalmas, rideg, tele ijesztő mélységekkel és bulizó zombikkal, az üresség és a magány városa, és nem lehetett elmenni innen. Ahogyan Gustav meg én sem tudtunk elmenni. - Végül is nem ez az "igazi" város - mondta aztán Gustav mindig. - Olyan, hogy is mondjam, mint egy jelentéktelen kaland, ami máris túl sokáig tart, és amitől az ember nem tud szabadulni, hogy újra igazán szeretni tudjon. És nehogy azt gondold, hogy túlságosan nagyra tartom magam, de azt akarom mondani: Berlin egyszerűen nem az "igazi" város egy olyan "nagy" embernek, mint én. Nem akarok eltűnni a süllyesztőben, érted? Nem értettem. Még nem."

Íme Benedict Wells, aki forrásaim szerint immáron 3 könyves író, azonban magyarul eddig csak két regénye jelent meg: a Különc, illetve első írása amivel fiatal kora ellenére berobbant az irodalmi köztudatba, a Beck utolsó nyara. Első találkozásomat az írásaival voltaképpen Dórinak és blogjának köszönhetem, ugyanis Ő volt az, aki először felhívta a figyelmemet a Beck utolsó nyarára... amit azonban azóta sem olvastam még el, viszont a mai napig ott ül a várólistámon beszerzésre várva. Hogy-hogynem az író neve mégis megragadt a fejemben, és mikor láttam az újdonságok között második regényének a megjelenését, kíváncsiságom győzött, belelapoztam. Ha megnézitek a könyv fülszövegét, olvashattok ott egy idézetrészletet a történetből... nos, engem végérvényesen ez biztosított arról, hogy el kell olvasnom Jesper Lier "meséjét". De mielőtt jobban belemennék a cselekményszálak felvázolásába, engedjetek meg egy apró esztétikai kitérőt: mi ez a borító kérdezem tisztelettel? Elismerem, az eredeti németnél mindenképpen jobb, amit gyenge feltételezésem szerint minimum egy látáskárosult grafikus tervezhetett, olyannyira ocsmány és ponyvaszagot árasztó a külalakja. Pozitívum a magyar mellett? Keményfedeles, és legalább a gerincét nézve nem ég ki mindkét szemgolyóm, de ez az arctalan, feketefejű, próbababára hajazó emberutánzat fogalmam sincs, hogy mi, és milyen alapon kapcsolódik a történethez, vagy éppen annak hangulatához. A másik, amit pedig nem értek, hogy miért nem kaphatóak az író regényei angol nyelvű kiadásban? Mivel belátható időn belül nincs információm arról, hogy harmadik regénye - ami szabad fordításban a "Majdnem zseni" címet viselné - kikerülne két elődje mellé a magyar könyvpiacra, gondoltam beszerzem angolul... csakhogy nincs. Úgyhogy vagy megtanulok villámgyorsan németül olvasni, vagy sajnálatos módon elfogadom, hogy így jártam.

Szóval, Jesper Lier. Akit költői szemlélettől vezérelve akár a fiatal író alteregójaként is biztosan lehetne elemezgeti és boncolgatni, de mivel személyesen nincs ismeretségem Benedict Wellsszel, nem szeretnék elhamarkodott következtetésekbe és tévesen kifordított értelmezésekbe bonyolódni. Maradjunk a fikciós tényeknél. Jesper író, legalábbis ő annak tarja és mondja magát. Családját hátrahagyva, az egyetemet megkerülve, a szabadság és ihlet reményében Berlinbe költözött fiatal művészlélek srác története ez, aki a nagy vágyak és remények közepette gyorsan ráébredt, hogy a város ami olyan hívogatnak tűnt, valójában csapdába ejtette: a legnagyobb kérdés pedig az, hogy hol van a kiút... már ha persze van? És ott a cím, amit szintén vizsgálhatnánk: mennyiben is különc Jesper a többi húszéves kortársával szemben, akik ebben a korban szintén saját magukat keresik, helyüket az őket körülvevő világban? Vajon feladni egy elvárt normát, azt, hogy egy jobbára értelmiségi családból származó fiatal fiú a továbbtanulás helyett egy sötét, valaha talán jobb napokat látott pincelyukba költözik, írói álmokat dédelget szinte alapok nélkül, és anyagi biztonság helyett alkalmi munkából tartja fenn magát... ez különcséget jelent? Jesper mellett két barát tűnik még fel a színen, a melegégét nyíltan vállaló Gustav, illetve az önálló, szabad élettel még csak éppen ismerkedő Frank. Ők hárman vezetik bele az olvasót a huszonéves fiatalok parázsló hétköznapjaiba, ahol voltaképpen egyik napról a másikra bármi megtörténhet: belecsöppenhetnek drogos házibuliba, a családi fészekből szöktethetnek meg egy kalandra vágyó barátot, delíriumos álomban róhatják Berlin éjszakai utcáit vagy akár egy pillanat alatt szerelme eshetnek egy ismeretlennel lánnyal. Különcség? Különlegesség... Már amennyiben egy olvasó ezt annak tarthatja. De titkon mind különlegesnek tartjuk saját magunkat nem? Jesper egyéni hangja az, ami ezeket az eseményeket és történéseket különlegessé teszi. A legegyszerűbb pedig ennek a varázsa: a kíméletlen őszinteség. Azt, hogy felépítsük önmagunkat, hogy megtaláljuk, sokszor azt az egy hiányzó apróságot, ami helyrebillenti az eltűnt egyensúlyt az életünkből... ezt keresi talán Jesper, sőt valamilyen szinten Gustav és Frank is, csak valakinek a felfedezés öröme előbb adatik meg, míg másoknak hosszabb, nehezebb utat kell ehhez megjárni. Beszippanthat egy lehetőség, egy ábránd utáni vagy... vagy éppen egy különlegesnek tűnő város, ami aztán nem ereszt, és ahelyett, hogy beváltaná a hozzá fűzött reményeket, a szemed láttára apró szilánkokra töri azokat. Ezeknek a színes kis üvegcserepeknek az újbóli összeillesztése pedig néha lehetetlennek látszik...

Jesper küzd az állandó űrrel, ami egyfajta hiányérzet is: az írói karrier széthullani látszik, nincs egy momentum ami igazán boldoggá tenné egy pillanatnál hosszabb felvillanás után, még a barátok is távolodni látszanak a jövőképek előrevetítésében, a családi szálról nem is szólva, ami heti telefonhívások és hazug párbeszédek között lebeg valahol két, távoli város között. De nem lehúzni szeretném az olvasásra vágyókat: ennek a regénynek hihetetlenül fanyar a humora. Szatirikus és sokszor szórakoztató, annak ellenére, hogy hangulata az első oldalaktól kezdve szinte rátelepszik az egész olvasmányélményre. Annak a folyamatnak a története, ami remélhetőleg mindenkit érint, talán csak a mértékek szempontjából eltérőek ezek az élmények: amikor megpróbáljuk a káoszban is megtalálni saját magunkat, hogy meg tudjuk határozni: ez vagyok én. És a boldogság? Majd jön az is, talán csak egy kis kerülőutat tesz, de meg fog érkezni... valamikor. Ha pedig mégis eltévedt, legyél kicsit türelmesebb, erőltetni a dolgokat kár... vagy nem hiszel a sorsszerűségben? Hogy két ember miért pont akkor és ott találkozik? Hogy van-e annak jelentősége, hogy mindketten ott és pontosan egy időben sétáltok el egymás mellett az utcán vagy szálltok fel ugyanarra a metróra? Én sem tudhatom... de egyben biztos vagyok most is: Benedict Wells, szeretnélek egyszer megismerni.

Értékelés: 5/5

"Az előszobában belenéztem a tükörbe. Egy különös alak bámult vissza rám. Egészségtelenül soványnak tűnt, mintha túl gyorsan nőtt volna túl sokat. Farmert, pólót és barettet viselt. Barna haja leginkább madárfészekhez hasonlított, sápadt arca álmosan nézett vissza… Egyértelmű, hogy rég nem néztem ki már ilyen jól, az egyik legjobb napom volt ez a mai. Elégedetten fordultam el a tükörtől. Felkaptam az Ian Curtis-kabátomat, egy fekete és gyűrött régi darabot, amit a házunk padlásán találtam valamikor, aztán kiléptem a lakásból, hogy egy kicsit újra szerelmes legyek." A húszéves Jesper Lier már csak egy dolgot tud: változtatnia kell az életén, mégpedig radikálisan. Hiszen író szeretne lenni, és a nagy áttörést tervezi készülő regényével. De a sorsfordító mű csak nem akar elkészülni, már több mint ezeroldalnyira dagadt és ott hömpölyög a pincelakásban, ahova szerzője bezárkózott vele. Nem csoda hát, hogy a leendő nagy író egyre furább állapotba kerül. Ki tudná ilyenkor szétválasztani a valóságot a képzelettől? Talán valódiak Berlin utcáin a farkasok? És az a néhány alak, aki hirtelen körülveszi Jespert? A lánynak azonban, akibe szerelmes, annak kell lennie. Vagy őt is csak elképzeli? A fiatal Benedict Wells tragikomikus regényt írt a félelemről, arról, hogy néha az ember nem meri meghozni az egyetlen helyes döntést. Ironikus hangvételű, mélyre hatoló és elgondolkodtató története tele van szókimondó, keserű humorral.