GEORGE ORWELL: 1984

"Hogyan lehetne megállapítani, mennyi mindebben a hazugság? Lehet, hogy az átlagembernek valóban jobb most, mint a Forradalom előtt volt. Az ellenkezőjét csak az ember csontjaiban jelentkező néma tiltakozás bizonyítja, az ösztönös érzés, hogy azok a körülmények, amelyek közt él, elviselhetetlenek, s hogy valamikor másképpen kellett lennie. Winston már rádöbbent, hogy a mai életet nem kegyetlensége és a biztonság hiánya jellemzi igazán, hanem egyszerűen csak a sivársága, mocskossága és elhanyagoltsága."

Gonosz ez a világ... de létezik. Sokkoló és szomorú Orwell 1984-e, ahol minden tilos, minden gyanús, mindenki elárul mindenkit, ahol totalitárius diktatúra uralkodik, és ahol egy főhős mégis szinte már-már nyíltan lázad a mindent látó Nagy Testvér ellen. Ami elképzelhetetlen. Wintson mégis bátor... vagy vakmerő? A külső párt tagjaként ez a szürke, semmi kis ember belső monológjában apránként cincálja szét egy teljes társadalom alaprendszerét; ahol a szabadságot, azon belül is az egyén szabad akaratát hatalmi okokból teljes mértékben megkötő antiutópiát ismerünk meg, amelyben az ember kifosztottsága minden téren visszafordíthatatlanul beágyazódott, és egy hétköznapi állapottá alakult. A hatalom, azon belül is a hatalmat a markában tartó mikroszkopikus kiválasztottak elenyésző magja mindent és mindenkit maga alá gyűrt; célja, hogy bedarálja az embert, hogy az egyén, mint olyan, eltűnjön. Nincs magánélet. Nincs önálló gondolat. Nincs kérdés, így válasz sem. Nincsenek kétségek, álmok, remények, vagy titkok... van azonban a Párt, aki mindenkit, mindenhol, minden pillanatban megfigyel, ellenőriz, és analizál: elég egy kósza gondolat, egy apró kilengés, vagy csupán egy pillanatra nem uralt arckifejezés, és az illető nem kívánt egyednek minősül a Párt szemében: ha pedig ez megtörténik, másnapra már el is tűnt, elnyelte a nagy semmi, és nincs, aki keresné, kereshetné, vagy egyáltalán a gondolataiban felidézné többet. Eltűnik, mintha sohasem létezett volna. Hiszen ha Pár azt mondja, hogy nem vagy többé... akkor soha nem is voltál. Nos, ebben a világban létezik Winston is, aki fokozatosan ugyan, de mégis öntudatára ébred: persze ezzel nem valószínű, hogy egyedül lenne, de akik előtte mindezen átmentek, akik nem kívánatos személlyé váltak ezáltal egy rendszer tükrében... már rég el lettek taposva. Évekig nem tudtam értékelni ezt a regényt, és most is csak egy újraolvasás vett rá, hogy megpróbáljam elmondani, én, személy szerint mitől tartom egyedülállónak és kivételesnek Orwell történetét. Először is, fel kell tenni a kérdést, pedig nagyon-nagyon nem szeretném... mégis megkerülhetetlen: ma, most, hol vagyunk mi a ebben a világban? Mint olvasók. Mint emberek. Hol vannak a határaink? Van voltaképpen szabad akarat? Létezik az egyéni szabadság ebben a társadalomban, amit mi szabtunk meg saját magunknak? Hol vagyunk mi most az Orwell-féle utópiához képest? Van olyan, hogy "én gondolom"? És olyan, hogy "te gondolod"? Hol vagyunk mi egyedül, egy nagy, egyetemeshez képest? Létezünk mi egyáltalán, vagy valójában sehol, semmik vagyunk? Élünk... vagy mégsem? És lázadni lehet, vagy eleve halott még a gondolat is... és mi mik vagyunk mindebben?

Hát, mindezek után, annyival tudnám összegezni magát az írót, hogy lenyűgöző és egyben félelmetes is. Sok volt előbb a kérdés, amit írtam, nem? Orwell is sok kérdést vág a képünkbe, amiket aztán meg is válaszol... bár ne tette volna, mert nem tetszik, amit mond. Ne legyen igaz. Az üldözési mániát szépen belerakja az óvatlan olvasó fejébe, úgyhogy csak csínján a kavargó gondolatokkal. Ha másra nem is, de erre mondom azt kénytelen-kelletlen, hogy tényleg alapmű. Nem mindig... kell hozzá hangulat. De egyszer meg kell próbálni. Emlékezetes lesz, ebben az egyben biztos vagyok. És ez a lényeg, nem igaz? És nem... talán még nem figyelnek. Nem mindig... nem most. Mondd, hogy így van. Hazudj néha, kicsit. Inkább azt hiszem, ha még én választhatok.

Értékelés: 5/5

1988-ban kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.