"– Nem tudtad, hogy a kéket az istenek színének is szokták nevezni? A festészet történetében az arany mellett újra és újra felbukkan a kék is az isteni lényeg ábrázolásánál. A templomi festészet nagyon tanulságos e tekintetben.
– Hol láthat ma még ilyet az ember? – sóhajtottam. – Hisz száműzték a templomokból a vallásos tárgyú képeket.
– Igaz, ami igaz, a festészetre nézve nem éppen kedvező kálvinista hitünk e túlzása."
Körülbelül vagy 5 éve porosodott ez a regény a polcomon, és még mindig nem kapott el az ihlet, hogy belekezdjek ebbe a történetbe. Már nem is emlékszem, hogy anno miért vettem meg. Nem kimondottan az én műfajom... bár ez valószínűleg nyilvánvaló volt azok után, hogy ennyi időt hagytam neki. Aztán most, egy pár hete eljött az idő, hogy mégis adjak neki egy esélyt. Igazából, valami könnyűre vágytam, ami gyorsan olvasható, egyből emészthető, amin nem kell gondolkozni, csak hagyni, hogy pár órára kikapcsoljon. Gondoltam hátha szerencsét hoz, hogy évekig várt a sorára... talán mint a jó bor, korral majd nemesedni is fog? Elvetélt ötlet, de a remény hal meg utoljára... hát, jelen esetben ez történt. Összességében nem volt rossz. Mármint az alapötlet... úgy a cselekmény közepéig legalábbis.
Történetünk elején megismerjük a fiatal főhőst, aki Amszterdam híres-hírhedt börtönében dolgozik, ám művészi álmokat dédelget. Nem tehetségtelen, csupán nem felel meg a kor ideáljának... és nem is hajol meg az elvárások előtt pusztán ezért, hogy eladja a képeit. Korábban Rembrant mester tanítványa volt, ám egy összetűzés után a festő kihajította a házából. Ezért kénytelen hát valami másból megélni, és pusztán hobbiként megélni azt, ami akár "életstílus" is lehetne. Aztán kezdődik a bonyodalom. Egy köztiszteletben álló amszterdami polgár minden előjel, ok, motiváció nélkül lemészárolja a családját. Természetesen a hír az egész várost megmozgatja, azonban hősünk érintett is lesz a bűntényben... természetesen abba börtönbe szállítják a gyilkost, ahol ő is dolgozik. Nem derül ki, hogy vajon miért tette amit tett, de nincs is rá idő... még a cellában öngyilkosságot követ el, és csupán egy festmény marad utána, amit főszereplőnk egyik barátja és egyben munkatársa vesz magához. Csakhogy azon az éjszakán kísérteties módon megismétlődik a gyilkosság, bár ebben az esetben a szerető halálozik majd el. És ettől fogva szabadulnak el a gyilkosságok városszerte... na meg a gyanú is, hogy a rejtélyes kék festménynek bizony szerepe lehet a dolgokban. Ha agyonütnek sem tudom felidézni a szereplők nevét... azt hiszem ez már sokat elmond arról, milyen mély nyomokat hagyott bennem ez a krimibe oltött történelmi nyomozósdi. Szóval a főhős mellé egy mindenhol pont időben felbukkanó nyomozó is elszegődik, aki atyafias figyelemmel óvja meg, akárhányszor csak bajba kerül, vagy ott terem ha éppen eltennék láb alól. Azért egy jó kis romantikus szált még természetesen beleerőltetnek a cselekménybe, tehát a főszereplő valami vonzalomféle érzelmeket kezd mutatni régi mestere, Rembrant lánya iránt, aki hihetetlen módon képes egydimenziós maradni a teljes történetben, és aki természetesen a "buta, hiszékeny" nő karakterét is hozza egyben, hogy a végén majd jól meg lehessen menteni.
Kicsit sem kiszámítható. De a legnagyobb probléma mégsem ez. Az első: ebbe kár volt belekeverni Rembrantot. Művészi szempontból nem ad hozzá semmi, egy ilyen híres festő nevét pedig kár egy ilyen regénnyel lehúzni. A másik, hogy következetlen dolgok sora követi egymást a regényben, amiket aztán hogy-hogynem végül elfelejtenek megmagyarázni. Például, hogy a "doktor" most akkor pontosan mit is szeretett volna, minek kellett a cselekménybe "hullajárás", miért pont a kék szín kapott ilyen démoni-ördögi erőt (mármint rendben az eredetét, hogy hogyan találták meg az alapját és hogyan hozták el Amszterdamba megadják, oké, de miért pont AZ a bizonyos árnyalat képes csak kihozni az emberből az állatot), és még lehetne sorolni rengeteg mindent, ami nem áll össze. Egy olvasásnak nem mondom, hogy teljesen élvezhetetlen, de sokszor volt kérdőjel a fejem felett, mialatt kipörgettem ezt a kis fiktív mesét. Ami miatt megérte, az maga Amszterdam, illetve a 17. század hangulata. A többi engem sajnos nem vett meg. Kriminek gyenge, a romantikus szál haldoklik, a művészeti része elhanyagolható és még az kis rész is szinte értékelhetetlen... esős, unalmas délutánra talán. Egyszer.
Értékelés:5/2
Amszterdam, 1669 – Rembrandt kora. A városban óriási a felzúdulás, mivel rövid időn belül két derék polgár is bestiális gyilkosságot követett el. Az eseményekkel mindkét alkalommal összefüggésbe került egy festmény is, egy ártalmatlannak látszó családi portré, amely mintha Rembrandt keze nyomát idézné, ha nem valami ragyogó, átható szín uralná az alkotást…
Eredeti cím: Die Farbe Blau
Kiadó. Geopen, 2009
Fordította: Almássy Ágnes
366 oldal, 2990 Ft
0 Megjegyzések