STEVEN HALL: CÁPACA

"– A zsenik nem őrülnek meg – mondta. – Ez az, amit az emberek nem értenek. Olyan messzire kieveznek, hogy a víz már olyan, mint az üveg, kilométerekre ellátnak, méghozzá olyan sokat és olyan módon, amit és ahogyan az emberek addig soha. Valami föltolul a gondolataikból, saját elméjük mélyéről, maga a látási és gondolkodási tevékenység révén – mivel a kék mélység ott van belül, érti? És az elnyeli őket."

Egy méltatlanul kevés fókuszt kapott regény, ami a kevés értkelést elnézve is enyhén megosztó. De ennek a fontosságára majd a végén térek csak vissza. Kezdjük a történettel: van egy főhősünk, aki felébred egy nagyon-nagyon mély álomból, és az emlékei... kavarognak. Aztán ahogy próbálja feltalálni magát ebben az ismeretlen helyeztben és környezetben, megjelenik a semmiből egy: cápa. De nem a klasszikus horrorból ismert fajta aki leharapja a lábad... ez az emlékeidre vadászik. Bevallom, először ezzel nem igazán tudtam mit kezdeni - az indulás ködös és kicsit döcögős, nem voltam meggyőződve arról, hogy ebből bármilyen nomrális vagy éppen érthető cselekmény fog kibontakozni. De, akik nem adják fel és próbálnak nyitottak maradni: ők valami egészen egyedülállót fognak találni ebben a regényben. A Rorschach-játszmák ne tévesszen meg senkit - ilyen nincs. Van egy apró gyanúm, hogy az eredeti cím, azaz a hasnoló hangzású Raw Shark Texts zavart bele a képbe, de erre nincs bizonyítékom. Mindesetre a klasszikus értelemben vett pszichológiai kísérletet itt ne várja senki, nem lesznek pacák, nem lesznek feltett kérdések és azonnal, a tudatalattiból rávágott válaszok. Viszont lesznek itt "fogalmi halak", jön a már említett cápa, aki voltaképpen ludoviciátor, na meg sok-sok trükk és elvont nyelvi játék, illusztrációkkal kiegészítve. Ilyet még nem olvastam, olyen mint egy őrült, kísérleti regény, ami teszteli az olvasóját... vajon meddig bírjuk cérnával? De nem ennyire elrugaszkodott, van benne egy egészen földhöz ragadt szál is, azaz maga a főszereplőnk, Eric Saunderson aki próbálja feldolgozni, hogy elvesztette a nőt, akit szeretett. Mivel jobbára a sztori is emlékek körül forog, nyilvánvaló, hogy jó pár visszapillantás és kitekintés vár majd ránk Eric múltjára. Már amennyi megvan belőle. Eric a hátrahagyott "utasítások" alapján próbál meg túlélni és küzdeni, bár csak egyetlen segítsége és kapcsolata van a "normális" világgal: Dr. Randle pszichológus, aki megpróbálja elmagyarázni neki, hogy amit átél, az egyfajta disszociatív állapotnak tekinthető, ugyanis három évvel korábban elveszett valakit, ez a veszteség pedig kizökkentette a normális mindennapokból: innen jön az emlékezetkiesés is.

Csakhogy a dolgok bonyolódni kezdenek, ugyanis Eric egyre több "nyomot" zsebel be, a telefonszámok és nevek hamarosan már csomagok és levelek formájában kezdenek érkezni az úgynevezett "első Eric Saunderson"-tól. De ki Ő? És miért kéri, hogy ezeket az üzeneteket még az orvosa előtt is titkolja? Bár Eric először próbálja figyelmen kívül hagyni ezeket a zavaros és sokszor érthetetlen leveleket, a fogalmi cápa így is rátalál, ugyanis nem képes leállni: az emberi emlékekből és az önmagában rejlő öntudatből táplálkozik. És akit üldöz, az Eric. Összességében a történet ennek a bizonyos fogalmi cápának a leküzdése köré fonódik, amely a főszereplő gondolatait és emlékeit reprezentálja a múltjáról. A lényeg, hogy ez az egész kavargás a gyászról, zavarról és az ehhez kapcsolódó mentális problémákról mesél nyelvi játékokkal és elvont, asszociációs játékokkal. Ahogy haladunk előre az eseményekben, és Ericcel együtt egyre több mindenre jövünk rá, és kezdjük megérteni a fogalmi halak "szabályrendszerét", úgy fordul ez az egész is egyre inkább efelé a "fogalmi" univerzum felé, miközben egyre kisebb szerephez jut az anyagi, fizikai világunk. Nem mindenki lesz erre nyitott, nem mindenki fogja érteni vagy szeretni Hall kissé őrült, elvarázsolt világát. Ha bárki engem kérdez... egy próbát ennek ellenére mindenképpen megér. És most vissza az elejére. Bevallom, magamtól nem valószínű, hogy levettem volna a polcról, sőt, még csak nem is hallottam róla korábban. Aztán megkaptam ajándékba valaiktől, aki nagyon fontos nekem és aki úgy adta át: nem mindenkinek ajánlaná ezt a regényt, de nagyon élvezte és úgy gondolja a kevés emberből akinek ezt a kezébe adná, az egyik én vagyok. Szerinte szeretni fogom. Hát... igaza volt. Egy olyan könyvet tettem így fel a polcra, ami nagyon különleges, amit egyedül biztosan nem választottam volna... és ami mindig fontos lesz nekem, mert erre a valakire emlékeztet, akárhányszor csak ránézek. Szerettem Hall történetét. És téged is. Remélem tudod.

Értékelés: még nem tudom

A regény főhőse egy napon arra ébred, hogy nem emlékszik semmire. Egy orvos nevén és telefonszámán kívül nincs kapcsolata a világgal, nem tudja, kicsoda valójában. Ahogy levelekből, apró momentumokból próbálja összerakni életét, rádöbben, hogy egy kézzelfoghatatlan lény tör az életére. A történet felkavaró pszichothriller, amely a végletekig feszített izgalmakon túl, a szerelemről és a magányról is szól különleges nyelvi leleményességgel. Steven Hallt méltatói a pszichothriller fenegyerekének tartják. Lehengerlő, érzéki, intelligens – ilyen CáPAca, és ennél is több: műfajteremtő alapkönyv, biztos bombasiker. Steven Hall pedig tényleg óriási mesemondó. Ki-ki győződjön meg maga!