ERIC KNIGHT: LÉGY HŰ MAGADHOZ

"Mostanában annyi ajtó csukódik be mögöttem… És én néha szeretném, ha ez egy kicsit lassabban menne. Visszamenni nem akarok, hiszen az ajtók csakugyan bezáródnak, és az ember nem is mehetne vissza. És én csakugyan a magam útján akarok továbbmenni. De hát néha kifulladok egy kicsit, és olyankor szeretném azt mondani, hogy – állj… csak egy pillanatra… csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot… csak addig, míg hozzászokom egy kissé, hogy ott legyek, ahol vagyok."

Eric Knight története azonos címmel talán ismerősebb a 40-es évek fekete-fehér filmjéből, ahol Tyrone Power és Joan Fontaine (igen, ő a híresebb) alakította a két főszereplőt. Véleményem szerint méltatlanul elhanyagolt ez regény. És igen, sokkal nagyobb fókuszt érdemelt volna már akkor is. Mostanra viszont szinte teljesen eltűnt a köztudatból. Szomorú. Bár tény, hogy "ez is csak" egy II. világháborús - és igen, romantikus - könyv, ami Angliából, egy akkor még a háborút inkább a hátsó sorból néző országból tudósít, ahol is a két főszereplőnk találkozik. És talán az alaptörténetet tekintve könnyű letudni annyival, hogy semmi extra, ilyet már olvastam. Lehet. De hidd el nekem, nem ezt. Mert Knight a mellőzöttsége ellenére csodálatos író. Mutatja ezt az is, hogy már akkor, a fekete-fehér filmek idején is azonnal vászonra vitték ezt a sztorit. Mert csúnya szóval élve "adta magát" - persze eltekintve attól, hogy ott és akkor mennyire aktuálisak voltak az itt megírt események. Mert maga a regény is hihetetlenül filmszerű. És "látványos". Mert olvasás közben tényleg látjuk és érezzük is az eseményeket. A két főszereplőnk különböző társadalmi osztályokból kerül ki, és ez erősen meghatározza a nézetüket is, amivel a háborúhoz viszonyulnak, rajtuk keresztül pedig a többi mellékszereplő életébe, politikájába vagy akár vallási meggyőződésébe is betekintés ad Knight, és rádöbbent, hogy bár egy időben, egy közös országban élnek, mégis mindenki a saját maga módján képes megélni, értelmezni, felfogni vagy éppen kritizálni ugyanazokat az eseményeket. Tehát minden éremnek - nem két - de mindenképpen sok-sok oldala van. Beledob minket a mélyvízbe, ahol mindenki a maga módján próbál túlélni és megélni, sőt, együtt élni ezzel az új élethelyzettel, ami egyre fenyegetőbben közeledik az angliai határ felé, miközben az angol hidegvér azért szinte mindegyikükben felszínre tör. És emellett egy voltaképp csodálatos kontrasztként az író még behúz egy olyan szálat is az egyik szereplőn keresztül, ahol megvillantja mindeközben az amerikai közönyt és fölényes hozzáállást, azokat, akik mindezt a távolból szinte unottan szemlélik.

És ebben a kavalkádban emel ki nekünk egy fiatal férfit és egy még fiatalabb lányt, akiket voltaképpen a véletlen köt majd végül egymáshoz. Már persze abban az esetben ha hiszünk a véletlenekben és félredobjuk azt a meggyőződést, hogy márpedig minden okkal történik. Az ő beszélgetéseik során hangzik el szinte minden fontos gondolat a háborúról; érvek mellette és érvek ellene. Más-más nézőpont. Más-más motiváció. Mert mindenre befolyással van a múltjuk, családjuk, neveltetésük, az, hogy mit hoznak magukkal ebbe a rövid kapcsolatba. És mindez annyira aktuális volt, és annyira friss, hogy muszáj kiemelnem; ezt a regényt 1941-ben írta Knight, tehát mielőtt tudhatta / tudhatták volna mi lesz ennek a háborúnak a kimenetele, a vége... hogy egyáltalán mikor lesz vége! Évekkel korábban olvastam először és biztos voltam benne, hogy nem fogom újra elővenni. Nehéz olvasmány. Nem arra gondolok, hogy a stílus miatt, vagy mert Knight nem lenne jó író. Hanem mert hihetetlenül őszintének éreztem, és ettől egyfajta üres érzés marad az emberben... a nyitottság pedig igen, ott lebeg a végén, hiszen akkor még nem lehetett befejezni, lezárni. 1941-ben még ott lebegett minden mind az író, mind az olvasók... mind pedig a szereplők előtt. Egy jövő... ami talán akkor és ott még bizonytalan volt, de voltak akikben még maradt remény. És ettől olyan nehéz becsukni és visszatenni a polcra a 'Légy hű magadhoz'-t. És az a bizonyos utolsó mondat. Mielőtt most, újraolvastam voltam is pontosan emlékeztem rá. És most is kicsit kitépte a szívemet. Mindenkinek olvasnia kellene Clive és Prudence történetét. Knight pedig megérdemli, hogy ne csupán a Lassie írójaként emlékezzünk rá. Itt a bizonyíték, hogy tudott ő egyszerre történelmi-háborús-romantikus regényt is alkotni. Nem is akármilyet...

Értékelés: 5/4,5

Eric Knightnak ez a műve háborús regény, mégsem csak a fronteseményeket mutatja be, hanem a hátország életét is – egy szabadságos katona és egy katonai segédszolgálatot teljesítő lány szerelmének tükrében. Amíg Clive és Prudence történetét figyelemmel kísérjük, megismerkedünk a háborús Anglia társadalmi osztályainak életével meg az angol hadsereggel is. Az a kép, melyet Knight Angliáról fest, sötét, vigasztalan. Maga a hős, aki valamennyire az író nézeteit fejezi ki, az élet és az eszmék szélsőségei között vergődik, s létének nagy kérdését csak a véletlen halál oldhatja fel. Eric Mowbray Knight 1897-ben született. Gyermekkora és ifjúsága nehéz volt, már korán magának kellett megkeresnie kenyerét. 1912-ben Amerikába utazik anyjához. Az Egyesült Államokban eleinte nyomdában dolgozik, szabad idejében újságcikkeket ír, később képzőművészeti iskolába jár. Amikor kitör az első világháború, önként bevonul. A háború után visszatér Amerikába, s újra írni kezd. Újságíró lesz, szépirodalommal foglalkozik. 1934-ben kerül kiadásra első műve, egy novellás kötet. Első nagysikerű alkotása, a Sam Small csodálatos élete 1936-ban jelenik meg. A második világháború kitörésekor Angliába utazik, bejárja a háború sújtotta vidékeket, s visszatérve Amerikába, élményeiről egy riportkötetben számol be. Amikor az Egyesült Államok is belép a háborúba, Knight bevonul. Még megírja Légy hű magadhoz című regényét, 1943-ban Franciaországban repülőgépével lezuhan.