JOHN UPDIKE: AZ EASTWICKI BOSZORKÁNYOK

"A boszorkányok elmentek, semmibe vesztek; csak közjáték voltunk az életükben, mint ahogy ők is a mienkben. Ám, ahogy Sukie zöldeskék szelleme továbbra is kísért a kövezeten, és Jane sötét alakja is, amint el-elvillan a hold színe előtt, úgy élnek tovább a pletykák, abból az időből, mikor ők még test-vér valójukban, pompás valójukban itt voltak közöttünk, gonoszságokat műveltek, s ma is megízesítik a város nevét az idegenek száján, azok számára meg, akik itt élnek közülünk, itt maradt a nyomukban valami tartós, érthetetlen, láthatatlan izgalom. Szembetalálkozunk vele, ha a Fenyő sorról befordulunk a Tölgy utcába; ott leljük, ha a nyár múltán kimegyünk a partra, és az Atlanti-óceán feketéjén megpillantjuk a sűrű és tömör szürke felhők tükörképét: a botrányt, mely mint a való élet füstje bodorodva száll föl és foszlik legendává."


Updike ismét nagyító alatt van, ugyanis hála a XXI. Század Kiadónak, újra kaphatóak a regényei. Őszintén szólva évek óta ott porosodott 'Az eastwicki boszorkányok' a könyvespolcomon, amit emlékeim szerint még jó rég, a rukkola.hu-n cseréltem el valami másra. Miért? Szimplán hiányérzetem volt, hogy egy Updike-regényem sincs, pedig valamiért Őt is a 'muszáj' olvasni kategóriában találjuk meg, és ha egy intellektuális, olvasottságot-fitogtató beszélgetés során esetleg kiderül, hogy Te barbár aztán nem olvastál tőle semmi, ferdén néznek rád. Gondoltam nem vágok bele azonnal a 'Nyúl' trilógiába, jó lesz nekem ez a kisebb történet is... aztán szépen ottfelejtettem a helyén. Itt kell továbbá megemlítenem, hogy még nem láttam a filmadaptációt sem, szóval olvasás közben (hál' Istennek) nem Jack Nicholson, Michelle Pfeiffer, Susan Sarandon és Cher lebegett a szemem előtt - bevallom most néztem meg a szereplőket, valamiért nekem Meryl Streep volt a fejemben - ebből is látszik mennyire nem ismertem a feldolgozást - sem. Szóval minden előismeret, elvárás és elképzelés nélkül ugrottam neki, hogy végre megismerjem Updike - legalább egy - művét. Úgy voltam vele, hogy ha tényleg ilyen varázslatos, boszorkányos... kicsit talán mesés regény lesz a kezdet, akkor nem érhet akkora csalódás. Na ez azért nem teljesen így történt: Updike egyelőre nem lett szerelem, de kap még esélyt, hátha kiforrja magát a kapcsolatunk. De addig is fussuk át, hogy nálam ebben az esetben hol volt a hiba:

Updike nehéz. Tényleg nem erre számítottam! Vannak írók, akik olyan könnyeden, észrevétlenül rántanak be minket olvasókat a világukba, hogy észre sem vesszük, hogy már a 100. oldalnál tartunk, hogy beszippantott egy új világ és pörög a film a szemünk előtt. Na itt mindez több mint a regény feléig elmaradt, és az első 40-50 oldal majdhogynem szenvedés volt. Láttam, hogy az új kiadást más fordította - én nem azt olvastam, így nem tudok messzemenő következtetést levonni mindaddig, amíg nem olvastam még legalább egy valamit az írótól. De ez... hát első nekifutásra nem kellett sok, hogy feladjam. Küzdöttünk egymással egy teljes hétvégén át... és mindenki tudja, hogy ha azért lapozol előre, hogy megtudd még hány oldalon kell végigrágni magad a következő fejezetig, hogy ott végre szünetet tarthass... hát az nagyon nem jó irány. A regény elején lassan megismerjük Eastwick három boszorkányát, akik különbözőbbek nem is lehetnének, mégis szoros barátságban állnak: Alexandra, Jane és Sukie mindhárman elváltak, hármójuk közül ketten egyedülálló anyaként nevelik a gyerekeiket, és történetesen mindenki tudja és/vagy sejti róluk, hogy nem átlagos asszonyok, valamiféle 'mágia' veszi körbe őket. Szépen, nyugisan éldegélnek ebben a rhode island-i kisvárosban, aztán egyszer csak beüt az év híre... a város határában álló régi kastélyt megvette egy titokzatos, multigazdag és történetesen szingli férfi: Daryl Van Horne. Kisváros, persze mindenki azonnal pletykál, kíváncsiskodik, leskelődik és nyomoz, és ez a 3 főhősnőre is tökéletes igaz. Végül egymás után, sorban meg is ismerik Van Horne-t, aki mint maga az Ördög gyűjti otthonába ezeket a nőket: először kis lakomákra és ivászatra, majd teniszre és boszorkányszombatra, közös fürdőzésre és igazi orgiára. Hm.

Aztán ez az idilli kis bigámista kapcsolatot persze felborítja majd a féltékenység, a félreértések sorozata és egy fiatal lány is a testvérével, aki nem várt szereplőként toppan be a 3 boszorkány meghitt mindennapjaiba. Többet talán nem is lehet erről a történetről elmondani igazi spoiler-veszély nélkül. A lényeg, hogy a való világ tényleg szépen ütköztetve van a varázslattal és a boszorkánysággal: lesz itt vihar-csinálás, balesetek okozása (kisebb és nagyobb), átkok és még lehetne sorolni. Ha úgy vesszük ezek a nők a szó teljes értelmében boszorkányok. De ettől még nők is: akik öregszenek, akik magányosak, akik figyelemre vágynak és akik szeretetet keresnek... ha kell, akár magánál az ördögnél is. A történet: nem túl feszes, nem is annyira eseménydús, és sokszor meg-megdöccent, de összességében tetszett és lekötött. A helyszín csodálatos, Rhode Island itt - mint sok más filmeben/regényben - gyönyörű és izgalmas és kissé álmos. Amivel problémám volt az a nyelvezet, ahogyan Updike ír. Meg kell szokni, el kell kapni a sajátosságát és onnan már könnyebb dolgunk van vele, de ehhez idő és türelem kell. Úgy éreztem a végére ez - ha nem is tökéletesen - de sikerült. Nem, nem avattam kedvencet, és nem is bújok ki a bőrömből, hogy azonnal ide nekem egy új Updike könyvet. De fog még kapni esélyt ebben biztos vagyok. Kezdetnek nem volt rossz, és talán csak ez az, ami igazán számít... a továbbiakat nézve persze.

Értékelés: 5/ 3,5

Három ​fiatal, több gyermekes elvált asszony éli az életét a magánnyal vívott nehéz küzdelemben, New England egy tengerparti kisvárosában. A női magány legyűréséhez viszont férfi szükségeltetik – s női praktika, boszorkánytudomány. Ez pedig, a férjüket elhagyott és férjüktől elhagyott asszonyok ereje, ellenségeskedést, megkövező indulatokat szül a jámbor polgárok szívében. Hiszen, mint köztudott, a boszorkány az ördöggel praktikál, lelkét is eladja neki. S lelkét az ördögtől csak másik boszorkány – vagy más férfi – perelheti vissza. Ennyi Updike új regényének lényegi mondandója. Sovány. Sovány? Attól függ, hogyan mondja el valaki. Updike mosolygós-frivolan, a témát a hétköznap szintjéről fél kézzel a boszorkánymítosz – festett – egére fölhajítva. S ez, ha jól meggondoljuk, nem is olyan könnyű – erre akkor jön rá az olvasó, ha a fejére visszahulló „mondanivalót”, két kézzel, sikerül elkapnia. Updike mesteri könnyedséggel használja az időtlen idők óta meglevő írói eszközöket, ismeri alakjait – testüktől a lelkük, a múltjuk mélyéig –, ismeri a társadalmat, a közvetlen környezetet, ami formálja őket, s amit szakadatlanul formálnak maguk is. S legfőképp: ismeri a folyamatot, amelynek során a társadalom is, regényalakjai is formálódnak.

Eredeti mű: John Updike: The Witches of Eastwick
XXI. Század, Budapest, 2019
Fordította: Göncz Árpád, 384 oldal

0 Megjegyzések