"Marianne alig néhány hét múlva másokkal fog lakni, más élete lesz. Ő maga azonban nem lesz más. Ugyanaz az ember lesz, saját testébe zárva. Akárhová megy, ettől nem szabadul. Más hely, más emberek, mit számít az?"
Oké, a Normális emberek megint tipikusan az a könyv, ami a marketinggel tudott megvenni... de kilóra. Jött fel reklám a közösségi médiás platformokon, láttam természetesen a különböző online könyvesboltok kiemelt szekciójában és persze a moly.hu-n is elém ugrott - nem is egyszer. Aztán olvastam, hogy megvették a jogokat és sorozat készül belőle. Na jó azt már nem tudom, hogy HBO, Netflix, Hulu vagy Amazon de lényegtelen is. Eddig eljutottam és itt már persze muszáj volt megvennem. Őszintén szólva elsőre egy elég átlagos, sablonos ki rom-komnak gondoltam, főleg azok után, amit a fülszövegen olvastam: "első szerelem története" vagy "iskolai focicsapat sztárja" és "magányos, büszke és visszahúzódó lány". Ki nem látta a amerikai tinifilmek szinte összes alapsablonját: a Csaj nem jár egyedül, A los angeles-is tündérmese vagy a 10 dolog amit utálok benned. Megnézzük ezeket ugyan de minek, mikor az első percben mindenki tudja mi lesz a vége (ezt a retró hullámot lovagolta meg egyébként Anna Todd - Miután sikerkönyve is, amit a mai napig nem értek, mitől futott be ennyire, mert... NEM JÓ!). Lényeg a lényeg, Rooney regényétől is valami hasonlót vártam, de úgy voltam vele, hogy egy nyári délutánra akár még alkalmas is lehet: könnyű, kikapcsol... és felejthető. Nem akarom lelőni a konklúziót, de voltaképpen igazam volt.
Szóval adott Connell, aki a tipikus aranyfiú a tipikus amcsi gimnáziumban, ahol a focicsapat tagjai az miniistenek, a szurkolócsapat tagjai meg leosztva a barátnőik, és így uralkodnak ők, a kiválasztottak ebben a kis maguk kreálta birodalomban az összes többi számkivetett helyett: mert ugye ha fiú létedre nem sportolsz, hanem valami tudományos dolog érdekel, esetleg a művészet vagy akár a zene, akkor máris egy senki vagy a többiek szemében... ha pedig lányként taposod a tinikorod és nem vagy a TOP 5 legcsinosabb között akkor rád sem néznek. Na ez Marianne. Bár Marianne csinos ugyan, csak nem azon a hivalkodó, bálkirálynős módon - és van egy óriási bűne; pont magasról tesz a gimnáziumi hierachiára és köszöni szépen, megvan felszínes barátságok nélkül is. Na most ez a két fiatal akad össze - de hogyan: Connell-t édesanyja egyedül neveli (aki egyébként a legszerethetőbb karakter az egész könyvben), ráadásul nagyon fiatal is, még 20 sem volt mikor Connell megszületett. Hogy kettesben boldoguljanak, a gazdag, kiváltságos családoknál vállal takarítást, azaz történetesen Marianne családjánál. Mivel a munka végén Connell megy érte, többször is összefutnak Marianne-el... és ebből aztán - egy kicsit túl gyorsan is - titkos viszony lesz közöttük. Persze a srác renoméja nem bírja el, hogy a többiek az iskolából ezt megtudják, így nem vállalja fel a lányt, mindig titokban találkoznak, a suliban pedig eljátsszák, hogy nem is tudnak egymásról. Aztán persze eljön az ominózus végzős bál, ahol mindenkinek csak egy dolog számít: ki-kivel érkezik. Marianne - persze jogosan - arra számít, hogy végre megtörik a jég és Connell elhívja... de nem ez történik és a kapcsolat kettejük között meg is szakad egy jó időre. Itt aztán ugrunk mi is egyet és hipp-hopp már az egyetemi éveket látjuk.
Bár Connell a gimiben a társaság központja volt, az egyetemen nem találja a helyét. Dublin idegen neki, nem igazán talál normális barátokat sem, de próbál bekapcsolódni az életbe, így találkozik aztán egy egyetemi buliban újra Marianne-nel: aki bezzeg kivirágzott és megtalálta önmagát. Fordul a kocka, ugyanis itt a lány a középpont. Mindenki őt hallgatja, a fiúk odavannak érte, a barátnők között is inkább az ő az irányító - de nincs harag, és megpróbálja ebbe Connell-t is bevenni - a fiút, akiben szerelmes volt, aki a gimnáziumban anno cserben hagyta. Aztán innen indul a se veled- se nélküled Marianne + Connell keringő: összejönnek, szétmennek, barátja lesz, barátnője lesz, külföldre utazik, visszajön stb stb stb. A lényeg, hogy mindeközben mindkettő múltjába, családi hátterébe is kapunk bepillantást, ami majd szépen helyre teszi azokat a darabokat, amik a fenti képekhez hiányoznak. Mert lassan rájövünk, hogy mennyire félreértjük egymást - akár nap mint nap. Mert a kommunikációnk nem egyértelmű, nem mondunk ki valamit, vagy éppen igen, csak az üzenet félremegy és egy teljesen, akár 180*-kal eltérőbb eredményt szül a másik fejében. És ez évről évre egyre rosszabb lesz. Így kísérjük őket aztán a 20-as éveiken át. Összességében: nem rossz könyv, az alapötlet (bár nem eredeti és néhol elég sablonos), de tetszett... viszont maradt benne bőven tartalék, amit úgy érzem nem sikerült teljesen kibontani. Az, hogy ebből hogyan lesz tartalmas, izgalmas sorozat... számomra kérdőjel, mert túl sok történés nem volt benne, inkább filozofálgatás, főleg az emberi kapcsolatokról, a személyiségfejlődésről, arról, hogy mit hozunk otthonról a nevelésünkből és hogy igazán sohasem láthatunk a másikba. Tetszett, de azért ne essünk túlzásba mint a Times, hogy ez lenne az "Év regénye".
Szóval adott Connell, aki a tipikus aranyfiú a tipikus amcsi gimnáziumban, ahol a focicsapat tagjai az miniistenek, a szurkolócsapat tagjai meg leosztva a barátnőik, és így uralkodnak ők, a kiválasztottak ebben a kis maguk kreálta birodalomban az összes többi számkivetett helyett: mert ugye ha fiú létedre nem sportolsz, hanem valami tudományos dolog érdekel, esetleg a művészet vagy akár a zene, akkor máris egy senki vagy a többiek szemében... ha pedig lányként taposod a tinikorod és nem vagy a TOP 5 legcsinosabb között akkor rád sem néznek. Na ez Marianne. Bár Marianne csinos ugyan, csak nem azon a hivalkodó, bálkirálynős módon - és van egy óriási bűne; pont magasról tesz a gimnáziumi hierachiára és köszöni szépen, megvan felszínes barátságok nélkül is. Na most ez a két fiatal akad össze - de hogyan: Connell-t édesanyja egyedül neveli (aki egyébként a legszerethetőbb karakter az egész könyvben), ráadásul nagyon fiatal is, még 20 sem volt mikor Connell megszületett. Hogy kettesben boldoguljanak, a gazdag, kiváltságos családoknál vállal takarítást, azaz történetesen Marianne családjánál. Mivel a munka végén Connell megy érte, többször is összefutnak Marianne-el... és ebből aztán - egy kicsit túl gyorsan is - titkos viszony lesz közöttük. Persze a srác renoméja nem bírja el, hogy a többiek az iskolából ezt megtudják, így nem vállalja fel a lányt, mindig titokban találkoznak, a suliban pedig eljátsszák, hogy nem is tudnak egymásról. Aztán persze eljön az ominózus végzős bál, ahol mindenkinek csak egy dolog számít: ki-kivel érkezik. Marianne - persze jogosan - arra számít, hogy végre megtörik a jég és Connell elhívja... de nem ez történik és a kapcsolat kettejük között meg is szakad egy jó időre. Itt aztán ugrunk mi is egyet és hipp-hopp már az egyetemi éveket látjuk.
Bár Connell a gimiben a társaság központja volt, az egyetemen nem találja a helyét. Dublin idegen neki, nem igazán talál normális barátokat sem, de próbál bekapcsolódni az életbe, így találkozik aztán egy egyetemi buliban újra Marianne-nel: aki bezzeg kivirágzott és megtalálta önmagát. Fordul a kocka, ugyanis itt a lány a középpont. Mindenki őt hallgatja, a fiúk odavannak érte, a barátnők között is inkább az ő az irányító - de nincs harag, és megpróbálja ebbe Connell-t is bevenni - a fiút, akiben szerelmes volt, aki a gimnáziumban anno cserben hagyta. Aztán innen indul a se veled- se nélküled Marianne + Connell keringő: összejönnek, szétmennek, barátja lesz, barátnője lesz, külföldre utazik, visszajön stb stb stb. A lényeg, hogy mindeközben mindkettő múltjába, családi hátterébe is kapunk bepillantást, ami majd szépen helyre teszi azokat a darabokat, amik a fenti képekhez hiányoznak. Mert lassan rájövünk, hogy mennyire félreértjük egymást - akár nap mint nap. Mert a kommunikációnk nem egyértelmű, nem mondunk ki valamit, vagy éppen igen, csak az üzenet félremegy és egy teljesen, akár 180*-kal eltérőbb eredményt szül a másik fejében. És ez évről évre egyre rosszabb lesz. Így kísérjük őket aztán a 20-as éveiken át. Összességében: nem rossz könyv, az alapötlet (bár nem eredeti és néhol elég sablonos), de tetszett... viszont maradt benne bőven tartalék, amit úgy érzem nem sikerült teljesen kibontani. Az, hogy ebből hogyan lesz tartalmas, izgalmas sorozat... számomra kérdőjel, mert túl sok történés nem volt benne, inkább filozofálgatás, főleg az emberi kapcsolatokról, a személyiségfejlődésről, arról, hogy mit hozunk otthonról a nevelésünkből és hogy igazán sohasem láthatunk a másikba. Tetszett, de azért ne essünk túlzásba mint a Times, hogy ez lenne az "Év regénye".
Értékelés: 5/4
Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története. Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Conell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak. Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség. Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.
Eredeti cím: Normal People
XXI. Század, Budapest, 2019
Fordította: Dudik Annamária Éva, 302 oldal
0 Megjegyzések