"Abban a másodpercben feltámadt a szél, sárga juharfalevelek ezrei szakadtak le az éltető ágról és szálltak át az égen. Az őszi levelek nem lehullanak, hanem repülnek. Ráérősen kószálnak, mert nem lesz több lehetőségük a magasban szárnyalni. Visszaverik a napfényt, kavarognak, vitorláznak és ide-oda libbennek a széllel."
Delia Owens regénye igazi sikerkönyv lett. Pont. A csapból is ez folyt, az első magyar kiadásból már nem is tudtam venni, csak az utánnyomást sikerült megszerezni, ha minden igaz akkor a filmjogok is eladásra kerültek... azaz tényleg minden adott (volt), hogy megfogja az olvasókat, és akarjuk megismerni ezt a kissé fura címmel rendelkező regényt. Amikor először került fel a TOP listákra mint vezető példány, őszinte leszek, hiába olvastam el a fülszöveget: egy percig nem fogott meg. Nem érdekelt sem a történet, sem a körítés, valahogy.... csúnya szóval élve nem tartottam valós szépirodalmi műnek, inkább egy jól álcázott ponyvának. És el is engedtem. Aztán csak újra szembejött velem, láttam, hogy a moly.hu-s értékelések sem csökkennek 90%-os ráta alá hiába ment meredeken felfelé az olvasási mutató. És ez meggyőzött, hogy ne legyek sznob, előítéletes: adjak neki egy esélyt. Jelentem megvolt. Azt hiszem a ritka kivételek közé fogok tartozni: nem ájultam el. 3 napom szántam rá erre a történetre, és ez alatt az idő alatt megtanultam értékelni és méltányolni Owens munkáját, fantáziáját és írásmódját, de a villanás nálam ebben az esetben messze elmaradt az elvárt szinttől. Nem került közel hozzám sem a kerettörténet, sem a szereplők, sem ez a világ - amiről persze elhiszem, hogy van olyan olvasó akit igenis elvarázsol - amit megteremtett az írónő, sőt, kicsit maradt bennem egy rossz utóhang is, és jogosnak érzem a kérdést: ennyi? Persze mindettől függetlenül ez egy szép könyv, ezt nem is vitatom, és nem feltétlenül tartom hibának, hogy mi ebben az esetben nem tudtunk egymásra találni. Nem is mindig lehet. Lehet, hogy az elmúlt időszakban túl jól választottam egymás után, és egyszerűen a nagy számok törvénye szerint kijárt már a csalódás is. Egy kisebb csalódás mondjuk inkább így.
Kezdjük azzal, hogy a fülszöveg alapján nagyon nem ilyen történetre számítottam, ugyanis az 'Ahol a folyami rákok énekelnek' leginkább krimi, majd fejlődés-és egyben családregény, és a fennmaradó kisebb százalékban szépirodalmi mű... kis családon belüli erőszakkal és nagyon kevés romantikus szállal összefűzve. A történet elején egy gyilkossági helyszínen járunk, hol is két fiatal iskolás fiú találja meg a város tiszteletbeli családapájának (illetve egykori gimnáziumi szívtiprójának) holttestét, azonban a helyszín érintetlensége miatt a helyi seriff és rendőrtársai már a kezdetek kezdetén el is akadnak a nyomozással: nincs gyanúsított, de a baleset sem elfogadható körülmény. Aztán ugrunk az időben és megismerjük a főszereplőnk gyerekkorát, családját, életkörülményeit... azaz magát Kyát. A története valahol ott kezdődik el igazán, amikor édesanyja, majd az utolsó még hátramaradt testvére is elmegy, magára hagyva a kislány iszákos, erőszakos édesapjával az észak-karolinai lápvidék közepén. Ahogy telnek majd az évek Kya megtanulja elfogadni a magányt, azt, hogy jobb elkerülni az édesapját, valamint azt is, hogy elboldoguljon felnőtt módra és ne számítson senkire és semmire. Aztán ennek az elszigeteltségnek a közepén be-betör majd a kinti világ: az iskolai felügyelet, a város és a város polgárai, akik elítélik és kiközösítik a lápon tanyázó, remete életet élő embereket, végül Tate, Kya bátyjának régi barátja, aki nem csak a tudást, barátságot lopja vissza a kislány életébe, de kicsit később az első szerelmet is. És mindezt sok-sok oldalon boncolgatja nekünk Owens, látjuk majd felnőni Kyát, végigkövetjük, hogyan lesz belőle igazi tini, majd felnőtt, mindenre kíváncsi igazi nő... és ez szépen lassan adagolva, szinte álmosan történik, mint amikor a természet is fokozatosan foglalja vissza az embertől azt, ami jogosan az övé.
Közben persze fejezetről-fejezetre ugrálva visszatérünk a jelenbe és végigkövetjük a gyilkossági nyomozás különböző fázisait, illetve azt, hogy a nyomok hogyan vezetnek/vezethetnek egészen a Lápi lányhoz. És igen, ez a krimi szál... ami nekem nagyon gyenge lett. Nem érdekelt, hogy ki ölte meg, azt sem hogy miért, és hidegen hagyott, hogy akkor voltaképpen ez most egy valódi gyilkossági nyomozás vagy egy egyszerű baleset, amit nem tudnak bebizonyítani a kisvárosi nyomozók. Az meg csak a pláne az egészben, hogy hiába várjuk ki a regény végét, konkrét válaszokat nem fogunk kapni... és ez alapjáraton nem baj, mert tud nagyon is izgalmas lenni, ha egy szerző nyitva hagyja a kiskaput és az olvasó fantáziájára bízza a befejezést (kedvenc példa erre mindig Nolan 'Eredet' című filmje), de itt túl sok minden marad elvarratlan, ezáltal pedig hiteltelen is. Másrészt fontos megjegyezni, hogy hozzám a szereplők sem tudtak közel kerülni: Kya ahogy nőtt, úgy váltott ki belőlem egyre kevesebb érzelmet, a többi szereplő pedig - még a "madártollas fiú is" szinte egydimenziós maradt, és sajnos könnyen feledhető. Van itt persze minden, ami egy jó, izgalmas történethez kell: egy szerethetőnek szánt, elhagyatott kislány, aki egyedül harcol a világgal szemben (mindezt szkepticizmussal olvasva, ugyanis nehezen hiszem, hogy minderre képes egy 6-7 éves gyerek teljesen egyedül), buja mocsárvilág a természet minden vadságával és szépségével együtt, a Clark család története és háttere, ami mint színes díszlet elevenedik meg Kya mögött, szembeállítva ezt a tipikus amerikai kisvárosi léttel és társadalommal, megspékelve némi tudománnyal és művészettel, na meg a gyenge szerelmi szál(akka)al, amik bántóan nem ültek meg ebben a regényben és egy percig sem tűntek valódinak. Szóval nem, hiába slágerkönyv most az 'Ahol a folyami rákok énekelnek' nekem sajnos nem adott semmi maradandó élményt: többet mutat és ígér mint amit ténylegesen tud.
Kezdjük azzal, hogy a fülszöveg alapján nagyon nem ilyen történetre számítottam, ugyanis az 'Ahol a folyami rákok énekelnek' leginkább krimi, majd fejlődés-és egyben családregény, és a fennmaradó kisebb százalékban szépirodalmi mű... kis családon belüli erőszakkal és nagyon kevés romantikus szállal összefűzve. A történet elején egy gyilkossági helyszínen járunk, hol is két fiatal iskolás fiú találja meg a város tiszteletbeli családapájának (illetve egykori gimnáziumi szívtiprójának) holttestét, azonban a helyszín érintetlensége miatt a helyi seriff és rendőrtársai már a kezdetek kezdetén el is akadnak a nyomozással: nincs gyanúsított, de a baleset sem elfogadható körülmény. Aztán ugrunk az időben és megismerjük a főszereplőnk gyerekkorát, családját, életkörülményeit... azaz magát Kyát. A története valahol ott kezdődik el igazán, amikor édesanyja, majd az utolsó még hátramaradt testvére is elmegy, magára hagyva a kislány iszákos, erőszakos édesapjával az észak-karolinai lápvidék közepén. Ahogy telnek majd az évek Kya megtanulja elfogadni a magányt, azt, hogy jobb elkerülni az édesapját, valamint azt is, hogy elboldoguljon felnőtt módra és ne számítson senkire és semmire. Aztán ennek az elszigeteltségnek a közepén be-betör majd a kinti világ: az iskolai felügyelet, a város és a város polgárai, akik elítélik és kiközösítik a lápon tanyázó, remete életet élő embereket, végül Tate, Kya bátyjának régi barátja, aki nem csak a tudást, barátságot lopja vissza a kislány életébe, de kicsit később az első szerelmet is. És mindezt sok-sok oldalon boncolgatja nekünk Owens, látjuk majd felnőni Kyát, végigkövetjük, hogyan lesz belőle igazi tini, majd felnőtt, mindenre kíváncsi igazi nő... és ez szépen lassan adagolva, szinte álmosan történik, mint amikor a természet is fokozatosan foglalja vissza az embertől azt, ami jogosan az övé.
Közben persze fejezetről-fejezetre ugrálva visszatérünk a jelenbe és végigkövetjük a gyilkossági nyomozás különböző fázisait, illetve azt, hogy a nyomok hogyan vezetnek/vezethetnek egészen a Lápi lányhoz. És igen, ez a krimi szál... ami nekem nagyon gyenge lett. Nem érdekelt, hogy ki ölte meg, azt sem hogy miért, és hidegen hagyott, hogy akkor voltaképpen ez most egy valódi gyilkossági nyomozás vagy egy egyszerű baleset, amit nem tudnak bebizonyítani a kisvárosi nyomozók. Az meg csak a pláne az egészben, hogy hiába várjuk ki a regény végét, konkrét válaszokat nem fogunk kapni... és ez alapjáraton nem baj, mert tud nagyon is izgalmas lenni, ha egy szerző nyitva hagyja a kiskaput és az olvasó fantáziájára bízza a befejezést (kedvenc példa erre mindig Nolan 'Eredet' című filmje), de itt túl sok minden marad elvarratlan, ezáltal pedig hiteltelen is. Másrészt fontos megjegyezni, hogy hozzám a szereplők sem tudtak közel kerülni: Kya ahogy nőtt, úgy váltott ki belőlem egyre kevesebb érzelmet, a többi szereplő pedig - még a "madártollas fiú is" szinte egydimenziós maradt, és sajnos könnyen feledhető. Van itt persze minden, ami egy jó, izgalmas történethez kell: egy szerethetőnek szánt, elhagyatott kislány, aki egyedül harcol a világgal szemben (mindezt szkepticizmussal olvasva, ugyanis nehezen hiszem, hogy minderre képes egy 6-7 éves gyerek teljesen egyedül), buja mocsárvilág a természet minden vadságával és szépségével együtt, a Clark család története és háttere, ami mint színes díszlet elevenedik meg Kya mögött, szembeállítva ezt a tipikus amerikai kisvárosi léttel és társadalommal, megspékelve némi tudománnyal és művészettel, na meg a gyenge szerelmi szál(akka)al, amik bántóan nem ültek meg ebben a regényben és egy percig sem tűntek valódinak. Szóval nem, hiába slágerkönyv most az 'Ahol a folyami rákok énekelnek' nekem sajnos nem adott semmi maradandó élményt: többet mutat és ígér mint amit ténylegesen tud.
Értékelés: 5/3
Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel. Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt… Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi lányra” terelődik.
Eredeti cím: Where the Crawdads Sing
Libri, Budapest, 2019
Fordította: Csonka Ágnes, 426 oldal
0 Megjegyzések