SUSAN HILL: A FEKETE RUHÁS NŐ

"(…) úgy döntöttem, a megjegyzése mögött csak valami ostoba mendemonda rejlik, amit jól felfújtak a helybéliek, ahogy az már történni szokott az ilyen eldugott kis falvakban, ahol minden izgalmat és titokzatosságot a maguk egyszerű életéből kell kicsikarni az embereknek."

Susan Hill regénye a Daniel Radcliffe főszereplésével készült, kosztümös horrorfilm után kapott nagyobb figyelmet, amit egyébként én is láttam, és ami miatt kíváncsi lettem, hogy vajon mit tudhat egy igazi brit, kortárs kísértettörténetet, hiszen az igazán jó szellemes-krimis irodalmi alapanyagok hazája a legtöbb esetben Nagy-Britannia, köszönhetően az ottani folklórnak. Aki hozzám hasonlóan anno beült a moziba vagy rápillantott egy késő esti adásra... na őt nagy meglepetés nem fogja érni, ugyanis a film többé-kevésbé ragaszkodott Hill történetvezetéséhez és az alapokon sem változtatott túl sokat. Arthur, egy fiatal ügyvéd oldalán érkezünk meg egy kis angol településre, ahol egy viszonylag unalmasnak, ám annál hosszabbnak tűnő hagyatéki ügyet kell elintéznie a fiatalembernek, ezért előrelátóan be is költözik az elhagyatott, hatalmas régi kúriába, hogy minél előtt átrágja magát a sok hátrahagyott iraton, lomon és szeméten. Na most ahogy az olvasó, úgy Arthur számára is viszonylag hamar kiderül, hogy ebben a kicsi városban a lakóközösség mondhatni megrekedt az angol babonák világában és semmi pénzért sem tennék be a lábukat a híres-neves Drablow-házba, ahol Arthur kénytelen tevékenykedni: még az említése esetén is kiköpnek, ugyanis a rossz nyelvek szerint átok ül rajta. Aztán a temetésen végre Arthur is megtapasztalja, hogy van alapja a sok pletykának és legendának, ami ez a rejtélyes házat és a valaha volt lakóit övezi, innentől pedig beindul majd egy izgalmas, szó szerint is kísérteties nyomozás a múltba... mert amit leginkább szerettem ebben a regényben, hogy a főszereplő - a sok más hasonló klisén elbukó sztorihoz képest -nem kezdi el meggyőzni magát, hogy a helyiek képzelődnek vagy szórakoznak vele, hogy amit lát, az csak a vad fantázia szüleménye vagy egy hirtelen árnyék, és kezd ő is megbolondulni. Nem. Ez a racionális és fiatal ügyvéd tényként fogadja el, hogy a sok történetfoszlánynak van alapja, hogy valami igenis történt ebben a rideg, kellemetlen otthonban és azt is, hogy nincs egyedül a házban... hogy éjszakánként valami, vagy inkább valami igenis ott... kísért. Tehát kapunk egy hamisítatlan, kortárs - de egyben tradicionális 'ghost story'-t, ahol minden kellék és díszlet adott lesz, amit egy ilyen rövid, de borzongató történet megkíván.

Aki szeretne egy Viktória-korabeli, kosztümös, ködös-lápos vidéken fekvő, üres és sötét folyosós kísértetházas regényt, akkor jó eséllyel nem fog csalódni Hill-történetében, mert ezt mind-mind megtalálja majd a lapok között: a Drablow-ház minden, csak nem barátságos, állandó félhomály üli, bizonyos szobák nyithatatlanok, napokra körbezárja a köd és a dagály, még egy komor, gótikus temető is tartozik hozzá, ahol jobb nem barangolni naplemente után... és ide leszünk mi bezárva Arthur oldalán. A hangulatteremtés és a különféle leírások kiemelkedőek ebben a könyvben, érződik, hogy Hill kimondottan ügyelt rá, hogy minden részlet és apró elem a helyén legyen, hogy olvasás közben mi is érezzük a köd leszálltával karöltve érkező klausztrofób érzést, az eső hidegét, a láp és a ingovány félelmetes vonzását és erejét. Valószínűleg abban rejlik ennek a történetnek a varázsa, hogy jókor és jó helyen találkozzunk vele: egy napsütéses nyári délutánon nem tud és nem is fog akkorát ütni, mint mondjuk egy késői órában, egyedül, egy kis lámpával sötétben... hátha még a vihar is beüt is hozzá. Kicsit olyan, mint egy rég elvesztett napló olvasása, és mivel Arthur visszaemlékezésein keresztül lépünk be ebben a gótikus-szürke díszletbe, egyértelműen borítékolható, hogy vagy így-vagy úgy, de főhősünk megússza majd a kísértetkalandot... mégis izgulunk érte minden éjjel, amit a házban kell töltenie. Az, hogy mennyire félelmetes, borzongató, lassú vagy akciódús... hát az ízlés kérdése, én, bár jól szórakoztam, egy másodpercig nem féltem, és egy óvatlan padlóreccsenés miatt sem ugrottam fel a székemből, de mindenkinek máshol van az ingerküszöbe. Ettől függetlenül szerettem a hangulatát, de főleg a környezetet, amibe Hill ezt az egész kísértettörténetet helyezte. Ami kis csalódás, hogy bár most is emlékszem bizonyos leírásokra és képekre, ha agyonütnek sem tudom felidézni például a regény végét, pedig még 2 éve sincs, hogy olvastam. Ebből arra kell következtetnem, hogy mély nyomot sem a cselekmény, sem Arthur sorsa nem hagyott bennem, ami azért sokat elmond a kapcsolatunkról. Összességében egy esős estére szívesen ajánlom - egy hasonló kosztümös horrorfilm helyett: a hangulata zseniális, a 170 oldal pedig gyorsan elfogy.

Értékelés: 5/3

Arthur Kippst, a fiatal ügyvédet főnöke egy isten háta mögötti angol városkába küldi, hogy rendezzen egy hagyatéki ügyet. Arthur a halott ügyfél, a néhai Alice Drablow házába költözik be, hogy minden családi iratot feldolgozhasson. Nemsokára kiderül, hogy a kastély sötét és tragikus titkokkal van tele, a helyiek pedig a babonák világában élik mindennapjaikat. Arthur akkor ijed meg igazán, amikor Mrs. Drablow temetésén a gyászolók között felfigyel egy fekete ruhát viselő, sápadt és beteges női alakra, akiről kiderül, hogy maga is rég halott. Valaha szép lehetett, ma már csak valami erős negatív érzelem lehel némi életet az arcába. Az a hiedelem járja a helyiek között, ahol megjelenik, ott hamarosan meghal egy gyermek. Érthetetlen és fájdalmas események veszik kezdetüket. A mesélő, Arthur Kipps, vajon függetlenítheti-e magát a fekete ruhás nő hatásától?