BERNHARD SCHLINK: A FELOLVASÓ

"Azt gondoltam, ha elszalasztjuk az alkalmas időpontot, ha túlságosan sokáig elmulasztunk valamit, ha valaki túl sokáig nem kap meg valamit, az mindig túl későn jön, még akkor is, ha végül energikusan vágunk bele, és örömmel fogadjuk. Vagy nem létezik olyan, hogy „túlságosan késő”, csak „késő” van, és a „késő” mindig jobb, mint a „soha”? Nem tudom."

Ha röviden kellene összefoglalnom valakinek 'A felolvasó' című rövid regényt, akkor valószínűleg ezt mondanám: Ha láttad a Ralph Fiennes és Kate Winslet főszereplésével készül filmet, akkor mindent tudsz, sőt, még többet is kaptál. Őszintén szólva én ennél sokkat többet vártam, bár lehet, hogy ez annak a hibája, hogy a filmet már évekkel ezelőtt láttam... azóta pedig többször is, bár sohasem szerettem igazán, ugyanis van egy nyomasztó, szürke hangulata, ami főleg a fényképezésnek köszönhető. Na most ritkán fordul velem elő, hogy a feldolgozás javára húzok, de meglepő módon 'A felolvasó' a 'Szerelmünk lapjai' mellett végezte - egyszerűn jobb a belőle készült film, mint az alap, amiből született. Az elején még nem tűnt fel; ugyanúgy egy kamaszfiú az elbeszélőnk, csak jelen esetben névtelen (a filmben már azt is kapott) és aki hazafelé tartva az iskolából rosszul lesz, majd éppen egy intenzív hányásból összekaparva magát fut össze a lépcsőházban egy nála jóval idősebb nővel, Hanna Schmitz-cel. A nő felviszi magához és felajánlja, hogy hazakíséri a családjához, ő is épp arra indul dolgozni, mert villamoskalauz... csakhogy öltözés közben a félig nyitott ajtón keresztül a kíváncsi kamasz meglesi a nő harisnyás lábát, ezért szégyenében elrohan... de összeszedi magát, és később visszatér elnézést kérni. Hanna a második találkozás alkalmával megkéri, hogy az alagsorból hozzon fel neki két vödör szenet... amit főszereplőnk lelkesen teljesít is, de a nagy igyekezetben tetőtől talpig kormos lesz... Hanna pedig megfürdeti. Innentől pedig szeretők lesznek. Ezek után a kamasz és a felnőtt nő "kapcsolat"-ából látunk pillanatképeket: találkozás, fürdés, szex, felolvasás, szex, minimális beszélgetés, szex, kirándulás, szex. Nagyjából. De arról, hogy ezt a szereplők hogyan élik meg: semmit. Az elbeszélő egyfajta idealizált visszaemlékezésben mutatja meg nekünk ezeket a pillanatokat, Hanna gondolatairól, érzéseiről pedig semmit sem tudunk meg: egy fiatal kamasz első szerelme, egy korkülönbséggel küzdő "pár" problémái, a bizonytalan közös jövőkép, a külön töltött idő - ezekről nem esik szó. Talán annyit tudunk meg - azt is csak felszínesen - hogy ez az élmény milyen hatással lesz majd a fiú későbbi párkapcsolataira, hogy mindenkiben kicsit Hannát fogja keresni, és, hogy a meghatározó harisnyás pillanat a későbbiekben is elkíséri.

Aztán Hanna eltűnk. Ugrunk az időben és az ügyvédnek tanuló mesélőnk egy tárgyaláson látja majd viszont fiatalkori szerelmét: akit háborús bűnökkel vádolnak. Innentől kezdve a kezdeti magánéleti szál teljesen megszűnik, és komoly, morális kérdéseket kezd felvetni a regény, amit aztán Hanna ügyén keresztül tol majd az arcunkba. Nem akarok belemerülni a II. világháborús szálba, a zsidó kérdésbe vagy a nácik helyezetébe, mert felesleges, és igazán 'A felolvasó' sem erre fókuszál - nem akar befolyásolni, terelni egy bizonyos irányba vagy ránkerőszakolni egy véleményt - csak kérdéseket tesz fel, ahogyan Hanna is a tárgyaláson. Ezt pedig az elbeszélőnk is végigköveti. Majd megint ugrunk és sok-sok év elteltével látjuk őket újra viszont. De erről már semmit. Összefoglalva: az ötlet, a felvetés nagyon tetszett - de a kivitelezés menthetetlenül száraz maradt, nem tudtam hozzá közelkerülni - mint egy rideg eseménynapló, érzelmek nélkül. Az a különbség a könyv és a film között, hogy utóbbi kiemeli a szereplőket és karaktert ad nekik, ami a regényből iszonyatosan hiányzik: miután Hanna eltűnik az elbeszélőnk is mintegy megreked, az egyetemi éveiről, az életéről, a gondolatairól vagy érzelmeiről szinte semmit nem tudunk meg, talán csak a történet végén, de ott is csak szűkszavúan - ezzel szemben a film megmutatja ezeket a hiányzó pillanatokat és igyekszik kitölteni a hézagokat - azaz, hogy mekkora hatással volt az egész életére az első szerelem/kapcsolat, mennyire elzárkózott a világtól, a családtól, a nőktől... de még a saját lányától is, mert belülről emésztette egy titok, egy titok, ami nem az övé volt, ezért nem volt joga felfedni mások előtt... és ez visszafordíthtatlanul egy bizonyos irányba rakta az életét. Így utólag nem értem, hogy 'A felolvasó' miért került fel az '1001 könyv, amit olvasnod kell' listájára - persze, nem szerethetünk mindent, és nem szól minden nekünk - de a legtöbb esetben megértem vagy méltányolom azokat a regényeket, amik valóban megérdemlik, hogy kiemelt helyet kapjanak a világirodalomban, de jelen esetben még csak erről sincs szó: talán valami üzenetet kellene látnom abban, hogy Hanna egy életen át őrzi a titkát, és egyfajta vezeklésként cipeli magával ami nem is igazán - vagy nem csak - az övé? Persze biztos lehet egy magasztos metaforaként is értelmezi Hanna titkát... ha így van, akkor én nem tudtam megfelelően értelmezni vagy lefordítani. Ezt sajnálom. És Schlink hideg, tárgyilagos stlusát sem sikerült megszeretnem. Vagy egyszerűen csak túl német volt nekem.

Értékelés: 5/3

Egy kamasz fiú és egy nála jóval idősebb asszony furcsa szerelmének és elválásának története szolgál keretül ahhoz, hogy a regény hőse szembenézzen a náci múlttal, amely voltaképpen nem is az övé, hanem szülei nemzedékéé. Ez a soha ki nem hevert szerelem, Hanna évekkel később feltáruló múltja döbbenti rá Michaelt arra, hogy a jelen nincs múlt nélkül, felejteni nem lehet, feldolgozni sem – talán megérteni. A felolvasó az elmúlt évek egyik legnagyobb német könyvsikere volt. 1995-ös kiadása után tizenhárom országban jelent meg, nagy visszhangot váltva ki. A siker oka minden bizonnyal abban rejlik, hogy újraértelmezi a kollektív és egyéni bűn és bűnhődés kérdését a ma ötvenéves generáció szemszögéből.