ERNEST HEMINGWAY: BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL

"Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli: akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet."

Végre, végre újra kaphatóak lesznek Hemingway leghíresebb regényei hála a 21. Század kiadónak, ugyanis ez óriási hiány volt a magyar könyvpiacon, az elmúlt években kizárólag antikváriumokban lehetett lecsapni a 'Fiestá'-ra, a 'Búcsú a fegyverektől' című kötetre vagy bármelyik novellásgyűjteményre, esetleg ha találtunk valakit, akkor talán cserével még volt egy minimális esélyünk, de lássuk be elég kicsi. Nekem az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere volt, hogy meg tudtam kaparintani a 'Vándorünnep'-et, ami nálam még mindig a Nr.1. helyet foglalja el a polcomon ha Hemingwayről van szó. De most beszéljünk a talán leghíresebb regényéről. Ha erről a történetről szeretnénk többet megtudni, akkor nem tudunk elmenni a történelmi tények mellett; az 1920-as évek végén, amikor is beköszöntött a modernizmus, a művészet pedig a kereskedelem sikeres ágazatává kezdett válni, Hemingway megírta ezt a valós eseményeken alapuló és igaz történetet feldolgozó regényt, ami egyfajta komor és cinikus visszapillantás volt az I. világháborúra, ami nem csak saját nemzedékét határozta meg, de a modernista, új mozgalom kezdete is volt. Frederic Henry története félig önéletrajzi ihletésű: a fiatal katona önkéntesként vesz rész az olasz harcokban mentőautó vezetőként, azonban az egyik út során megsebesül és Milánóba kerül, elszakadva a társaitól és Catherine-től, a skót ápolónőtől, akinek udvarolt. Na most Milánóban egy amerikai kórházban lábadozik, de kiderül, hogy Catherine-t is áthelyezték a frontról, azért a fiatalok a kezelések, az ápolási időszak alatt a lehető legtöbb időt tudják egymás társaságában tölteni. Azonban a térdműtét sikeres, ezért a nyár végén Frederic indulhat vissza a frontra, csakhogy kiderül: Catherine terhes. Persze kapcsolatukat titokban kell tartani, nem házasok, és ebben az időben ez még nem kimondottan volt társadalmilag elfogadott. Visszatérve az olasz csapatokhoz a hangulat már változóban van: a katonák nem rendelkeznek naprakész információkkal, a vérontás sokkal nagyobb mint amire kezdetben számítottak, nincs utánpótlás és jobbára mindenki már csak a háború végét várja. Azonban a német csapatok áttörnek, az olaszokat pedig megfutamodásra kényszerítik - csakhogy akik részt vesznek a visszavonulásban azok a bíróság előtt találják magukat és azonnali kivégzés elé néznek: Frederic-nek nincs más választása, megszökik.

Nagy nehézségek árán visszajut Milánóba, ahol megtudja, Catherine már elhagyta a várost és barátnőjével valahol a svájci határ közelében vannak. Frederic civil ruhában indul utána, azonban dezertálásért már keresik, így az egyetlen esélye, ha Catherine-nel együtt átjutnak a semleges Svájcba, ahova a katonai bíróság keze már nem tud utánok nyúlni, és ahol nem les rájuk veszély minden egyes utcasarkon. A történet további része maradjon titok. Hemingway - bár persze, fontos szerepet ad a szerelmi szálnak is - egyáltalán nem idealizálja vagy romantizálja a háborút, nem csak a hősöket és magasztos harcokat látunk... ugyanúgy megmutatja a néha unatkozó katonák mindennapjait, ahogy lerészegednek a bunkerekben, a fáradt falusiakat, akik a karosszékből nézve csak remélni tudják, hogy a harcok és az ágyúzások után még marad valami abból, amit ők otthonnak neveztek, vagy az egészségügyi dolgozókat, akik sokszor már a feladás szélén állnak a sérültek és a halottak között. Persze a háború alatt ott van ez a reménytelen szerelem is... ami már ismerős lehet más íróktól, más regényekből. De én hiszek Hemingway-nek, és el tudom fogadni, hogy ott és akkor ez így volt: fiatalok találták magukat egy olyan helyeztben, amire korábban nem volt példa, nem volt tapasztalat. Nem tudhatták, hogy holnap még felkel-e a nap; vajon nem lövik le őket vagy a barátjukat, egyáltalán lesz otthon ahova visszatérhetnek, ahol vár rájuk bármilyen jövő? Ebben a helyzetben teljesen elképzelhető, hogy mindent ott és azonnal akartak megélni, és ennek igenis része a szerelem, a valakihez tartozás érzése. Ebben Catherine volt igazi úttörő, aki a 20. század elején szerintem megtestesítette a modern nő fogalmát. Szerettem ezt a Hemingway regényt az elejétől a végig, bár a Fiesta még mindig közelebb áll a szívemhez. Aki eddig idegenkedett tőle vagy félretette, gondolja át. Hemigwayt mindig megéri leemelni a polcról. És ebből a regényéből végre azt is megtudtam, hogy volt humora - ami talán furcsa kijelentés lehet egy háborós regény esetében, de higgyétek el, megmutatja majd, csak adjatok egy esélyt neki.

Értékelés: 5/4

A huszadik századi amerikai próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették. 1934-ben magyar fordításban is megjelent. A Búcsú a fegyverektől „háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a „régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. A kórházban ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel. Nyolc évig tartott a szerelmük. Róla mintázta Catherine Barkley regénybeli alakját. (A borítófotón Agnes és Ernest szerepel.) Hemingway regénye a háború pátoszával és a hősiesség kultuszával való teljes és végleges szakítás. Mégpedig a szerelem jegyében: Frederic és Catherine szerelme és tragikusan rövid boldogsága a hit és a remény egyetlen ajándéka a létezés közönyös és könyörtelenül pusztító világában.