MURAKAMI HARUKI: KAFKA A TENGERPARTON

"Idefigyelj, Tamura Kafka. A legtöbb ember ezen a világon talán nem is igényli a szabadságot, csak azt gondolja, hogy igényli. Ebben az illúzióban ringatja magát. A legnagyobb zavarba esnének, ha tényleg megadatna nekik. Az emberek valójában a kötöttséget szeretik."

Murakami Haruki. Sohasem fogom elfelejteni, hogy körülbelül 10 évvel korábban álltunk egy könyvesboltban az egyik barátnőmmel, akik hangos nevetésben tört ki, hogy hogyan lehet valakinek ilyen lehetetlen neve és ezzel a névvel milyen regényt írhat valaki? Akkor még a 10es éveink közepe táján jártunk, nem voltam elég érett vagy komoly, hogy élvezni tudjak egy ilyen vagy ehhez hasonló szépirodalmi regényt, szóval akkor visszatettem a polcra... de nem felejtettem el, és most, nagyjából 11-12 évvel később újra találkoztunk, most már jó időben úgy gondolom. Bár olvastam már Haruki regényt - többet is - mindegyik más, mindegyik egyedi; mégis ugyanaz a hangulat, ezt már megtanultam. Nem tudom pontosan leírni milyen. Kicsit álmos, olyan mint egy nyugtalan álom, ahol valami szorongató is lappang a mélyben, vibráló színekkel. Ebben a kötetben megismerjük Tamura Kafkát, aki híres művész édesapjával él egy komor, nagy és üres otthonban. Üres - mert nincs benne sem szeretet, sem kommunikáció, sem bármilyen kapcsolat. Az anya és a lánytestvér már nincsenek, elhagyták ez a rideg, otthonnak sem nevezhető helyet.: Tamura Kafka pedig szintén elhatározásra jut - megszökik. És miért? Mert küldetése van - hogy megtalálja önmagát, hogy elveszítse önmagát.... végül megszabaduljon, magától - és elkerülje a neki jósolt jövőt, Mert egyfajta modern Oidipusz-átok ami őt sújtja, aminek a gondolatától nem tud szabadulni. Miután összecsomagolja a legszükségesebb holmiját és kisétál az ajtót, mintha csak szálon húznák, egy bizonyos irányba tart: Japán egy eldugott magánkönyvtárához, amit egy Saeki nevű gyönyörű nö vezet.... aki - akár - az ismeretlen édesanyja is lehetne. Bár útja során Kafka - még a könyvárba érkezés előtt - megismer egy lányt is, aki befogadja éjszakára, hiszen az elveszett testvérét látja ebben a 15-16 éves fiúban, mégis Saeki kisasszonnyal való megismerkedés után érzi, hogy: megérkezett, jó helyen van. A könyvtár maga varázslatos hely. Eldugott kisváros egyetlen látványossága, ahol kötetek százai sorakoznak a polcokon, nyitva áll a látogatók előtt, de a napi betévedők száma elenyésző - maga a nyugalom, rejtély, egy csodálatos kerttel is. Ez pedig a könyvtár vezető hölgynek köszönhető, aki maga is titkokat öriz: tizenöt éves korában elvesztette a szeretőjét, de a szellemét nem engedte el - Kafka pedig betoppanásával életre kelti a régi emlékeket.

Párhuzamosan Kafka története mellett megismerünk egy másik főszereplőt: Nakata urat, aki szintén egy utazáson vesz részt - nem tudja hova tart, de abban biztos, hogy az irányt tartva előbb-utóbb eléri a célját, és akkor tudni fogja: megérkezett. Nakata nem a régi - emlékeit elfújta a szél és a háború során tapasztalt VALAMIT, ami örökre megváltoztatta, új ajtókat nyitott az elméjében és bizonyos képességekkel ruházta fel: mondhatnánk, hogy őrült. De Nakata egy próféta, a maga módján... beszélni tud a macskákkal, megérti a köveket, különös kapcsolata van esernyőkkel, égből hulló halakkal és vihart is tud kavarni a semmiből. De nem, Nakata nem őrült. Végül Nakata megismeri Johnnie Walker-t, aki egyfajta macskagyűjtő - elkapja a környéken kóborló cicákat és élvezettel fejezi le őket szépen sorban - ki ő? Maga az ördög? Nakata elhatározza, hogy felkutatja és megállítja, bárki legyen is ez az ember - és ha ez sikerül, akkor eljuthat a bizonyos "belépkő"-höz - nem tudja miért, hogyan, csak azt, hogy ez a célja, ezt bármi áron el kell érnie. Nakata és Kafka között hihetetlenül erős kapcsolat van, bár ők nem tudnak róla, vonzzák a másikat - összekeverednek az álmaik, mondhatni azonosak, összetartoznak és mindegyik küldetése függ a másiktól. És ott van még Oshima, aki Kafka barátja lesz, aki segíti és támogatja, elrejti a világ elől is ha szükséges... és aki nem egészen az, akinek első látásra gondolnánk. Mindannyiunk életében történnek olyan dolgok, megesnek velünk olyan pillanatok, amire azt mondjuk: hihetetlen, misztikus. Persze ezt ritkán ismerjük fel, és ha ez mégis sikerül, a racionalitás felülkerekedik és megpróbáljuk megmagyarázni valami valóságossal, valami hihetővel - csalást követünk el. Haruki Murakami ebben zseniális: nem hagyja hogy elfordítsuk a fejünket ezekről a valószínűtlen, abszurd helyzetekről és egyfajta módon rákényszerít bennünket, hogy átlépjük a korlátokat és elutasítás helyett elfogadjuk a megmagyarázhatatlant is. Valaki vagy szeretni fogja ezt, vagy nem, nála úgy tapasztaltam nincs középút: a prózája egyszerű és elérhető - de, és itt jön egy de - valóság és alternatív valóság összemosása, szétválasztása és átjárhatóvá tétele, majd egy új valóság megalkotása nem mindenkinek lesz teljes mélységében befogadható - kezdésnek a 'Norvég erdő'-t ajánlanám az írótól... ott könnyű lesz dönteni, hogy van közös út a továbbiakra vagy sem. Nekünk még biztosan van.

Értékelés: 5/ 4,5

A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény páratlan fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember. Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket. Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet „férfi-női, férfi-férfi és női-férfi” alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót.