"Ha olyasvalakinek az otthonába lépünk, aki nem sokkal korábban halt meg, nehéz elhinni, hogy a lakása csakugyan üres. Odabent nem a kísértetek honolnak, hanem az élet utolsó gesztusai hagynak nyomot. Az első pillanatban megütötte a fülemet a konyhai vízcsap zaja, és egy másodperc töredékéig, a valóság és a képzelet furcsa fénytörésében azt hittem, anyám nem is halt meg…"
Az első Ferrante regényem. Bevallom megvan a sokkal híresebb és/vagy népszerűbb 'Briliáns barátnőm' is, de mivel meglepő módon ez a kötet szerepel az '1001 könyv, amit olvasnod kell...' listáján, nagyon kíváncsi voltam rá és jó ötletnek tűnt ezzel indítani a találkozásunkat. A történet kezdetén megismerjük Delia-t, a három lánytestvér közül a legidősebbet, aki édesanyjuk temetésére érkezik haza szülővárosába, Nápolyba. A temetés után elszakad a rokonoktól, húgai éppen csak felvillannak egy másodpercre és ők is háttérbe húzódnak, több szerepük nem lesz a visszaemlékezések folyamában. Az egyetlen családtag aki elkíséri egy darabon a főszereplőnket Filippo bácsi, Delia nagybátyja lesz, aki mint egy hűséges, öreg kutya, unokahúga oldalán próbál lépést tartani a jelen és a múlt állandó, szinte kibogozhatatlan káoszával. Delia az egyetlen aki édesanyja üres lakása felé veszi az irányt, és aki egyfajta delíriumos nyomozásba és kutakodásba kezd: a lakásban járt valaki, feltűnik egy titokzatos bőrönd tele gyönyörű, drága fehérneművel és új ruhákkal, miközben a régi, ismerős, elhasznált ruhadarabok nyomtalanul eltűnnek. Rejtélyes telefonhívások törik meg az üres lakás csöndjét, de nem szól bele senki. Delia Nápoly utcáit járva próbálja felderíteni édesanyja utolsó napjait - vajon kivel találkozott, merre járt, visszatért a gyermekkorából ismerős szerető? Miért lett végül öngyilkos egy háromgyermekes, idős édesanya? Mit tudhat a kíváncsi, mindent megfigyelő szomszédasszony? És vajon mekkora szerepe van az események alakulásában Delia erőszakos édesapjának, aki állandó féltékenységi rohamaival és agresszív viselkedésével tönkretette és alapjaiban ingatta meg Delia fiatal éveit. Sok ehhez hasonló nyomasztó kérdést próbál megválaszolni magának és nekünk is a főszereplő, akit nem egyszerű minden esetben tisztán követni: az egész regény arra épül, hogy a múlt és a jelen, a valóság és a képzelet határai elmosódnak, és több esetben nehéz meghatározni, hogy valós tényeket hallunk vagy egy fantázidús kislány ködös meséit hallgatjuk éppen.
Delia a bőröndben talált fehérneműkkel felszerelkezve érkezik meg Nápoly egyik híres és meglehetősen drága üzletébe, hogy édesanyja felől érdeklődjön, azonban nem várt ismerősre bukkan: kitör a vihar és a menekülő emberi sokaság közepén ott áll az utca forgatagában maga Caserta - édesanyja régi szeretője. De valóban az volt a férfi annyi évvel ezelőtt? Talán most, az édesanya, Amalia halála előtt is fontos szerepet töltött be a nő életében? Egyfajta üldözési jelenet alakul ki, amelyben Caserta fia - Delia gyerekkori barátja - és Filippo bácsi is részt vesz. Delia végül Antonio mellett találja magát, aki elmesélni neki, hogy már jó ideje nem tartja a kapcsolatot apjával aki évekkel ezelőtt tönkrement és jelenleg elfajta csavargóként éli a mindennapjait. A beszélgetés során Delia visszavisz bennünket a gyerekkorába: megismerjük az állandó feszültséget, a családon belüli erőszakot, ahogy festőművész apja egyfajta állandó készültségben felügyeli Amalia minden lépését és akár egy óvatlan pillantásért is eljár a keze. Közben pedig a háttérben ott van Caserta alakja is, aki mindezt mintegy kompenzálva udvarol Delia anyjának, egyfajta kontrasztot alkoltva a másik férfival szemben. Delia az édesanyja megszállottja más kislánykorától kezdbe - ha lehetne, szinte belebújna a bőrébe. Hasonlóan apjához minden lépését követi, mindenre és mindenkire féltékeny, akivel anyja kapcsolatba kerül; csak magának akarnak minden perc figyelmet. Amalia ezzel szemben egy megfoghatatlan személyiség - egymásnak ellentmondó és kissé homályos információkat kapunk róla, nem tudjuk mit gondol, merre jár, mit miért tesz vagy éppen tűr el.
A történet maga nyomasztó - 200 oldalt befejezve éreztem azt, hogy végre kapok levegőt. Olyan mint egy nyáron félig elsötétített szoba, ahol megáll a hőség és ahol nem tud az ember rendesen lélegezni. Delia karaktere nem szimpatikus, inkább mondanám antihősnőnek - de nem is kell szeretni. Megvannak a maga szeszélyei, hibái, viszont ez a regény nem is arról szól, hogy mi ezt értékeljük vagy megítéljük: elmesél egy komor történetet, ami a végén elvezet a jelenhez és értelmet ad annak, hogy mi vezetett egy ilyen frusztrált és nyomorúságos felnőtt élethez, amikor mindez történhetett volna ez másként is. Mekkora befolyása van erre a szülőknek, a családi háttérnek? Ó te jó ég, rengeteg. És a gyerekeknek a felnőttekre? Na ez is egy jó kérdés. Mit hiszünk el: amit hinni akarunk? Ebben a regényben ha akarnék sem tudnék kiemelni pozitív részletet mert én nem találtam meg benne... Ferrante szépen ír, a stílus tetszett és elég addiktív is volt, nehéz volt elszakadni a történettől annak ellenére is, hogy nem egy kellemes, üdítő olvasmányélmény. Valami mégis hiányzott nekem. Sok volt az elvarratlan szál, néha csapongónak tűnt és nem mindig tudtam lépést tartalni a szereplőkkel vagy a cselekménnyel. Például mi történt végül szegény Filippo bácsival? Hazaért vagy a mai napig ott bolyong egyedül az esőben valahol Nápoly utcáin? De még jó pár ilyen részlet elsikkadt olvasás közben amire nem kaptam választ. A vége pedig lehangoló és nem kapunk feloldást. Ennek ellenére az írónővel szeretném majd folytatni ezt a kapcsolatot és remélem a 'Briliáns barátnőm' közelebb áll majd hozzám. Első találkozásnak nem volt rossz. Nápolyt pedig hiányoltam... bármilyen olasz városban játszódhatott volna a történet, semmi egyedi színt nem adott a cselekményhez, ezt pedig szintén sajnáltam.
Értékelés: 5/3
Eredeti cím: L'amore molesto
Fordította: Balkó Ágnes
Park, 2019, 204 oldal
0 Megjegyzések