MARGARET MAZZANTINI: NE MOZDULJ!

"Esteledik, egyre fogy a fény, de azért még látjuk egymást, bár egyre sötétebbek a ruháink és az egymásba kulcsolt kezeink is. Annyi mindent mondanék, de csendben maradok; az emlékeimbe temetkezem. Leülünk a legfelső márványlépcsőre, hátunkkal a vasrácsnak támaszkodunk. Pontosan így ültem itt annak idején a barátaimmal. Sok hajnalt láttam innen, de alkonyt egyet sem. És miközben mindent betemet az egyre sűrűsödő sötétség, érzem, hogy az élet kellemes, akkor is, ha múlik."

Margaret Mazzantini sokáig bújkált előlem, és ha nem nézegetem egy délután újra az 1001-es könyvlistát, lehet, hogy újra elmegyek mellette. Igazság szerint a kis összefoglaló fogott meg, ami valami szép szerelmi történetet ígért nekem: egy édesapa, aki történetesen orvos, éppen dolgozik, amikor a saját tinédzser lányát tolják be a sürgősségire, aki motorbalesetet szenvedett és éppen élet-halál között van. Miközben a Timoteo barátja műti a lányát, a férfi kint a váróban egy nagy lélegzetvételű időutazásba kezd, és mintha a lánya valamilyen módon hallaná őt, elmeséli neki a múltját, a közös életüket az édesanyjával és egy régi, soha el nem mondott szerelmet, ami történetesen egy másik nőhöz fűzte. Olyan mint egy óriási, egyhuzamban letolt gyónás, miközben egyfajta időnyerés is: amíg a férfi mesél és mesél, addig a lánya életben van, még van remény és nem ment el. Na most a történet ott kezdődik, hogy Timoteo és Nora már egy pár, megismerjük a kívülről idillinek tűnő életüket: anyagilag teljesen rendben vannak, sikeresek, úgy tűnik össze is illenek, fiatalok és szépek. Azonban a nyaralás során, miközben Timoteo éppen hazafelé tartana, lerobban az autója, a segítség pedig egy nem várt formában érkezik: egy lesoványodott, szépnek vagy kívánatosnak nehezen nevezhető nő hívja fel a lakására, hogy tőle telefonáljon az autószervízbe - a történet itt nem várt fordulatot vesz, és Timoteo magából kikelve, valamilyen belső, elemi szenvedélytől fűtve nekiesik ennek a nőnek és minden addig elfojtott szexuális feszültségét kiéli rajta. Izgatja, hogy a nőt voltaképpen prostituálnak véli, aki ebben a nyomornegyedben, rendkívül szerény körülmények között él egy befogadott, vak kutya társaságában: ő mindenben az ellentéte annak, amit Timoteo és Nora közös élete képvisel. Távozás után először csak a szégyen és az undor, amit magával visz és megpróbálja elfelejteni ezt a délutánt, visszatérni a korábbi mindennapokhoz. De nem megy neki. Újra és újra visszatér ehhez az nőhöz, ami először csak egy titkolt, szégyellni való viszonnyá alakul, majd rövid időn belül egy torz párkapcsolattá fejlődik. Miközben Timoteo megpróbálja megőrizni a látszatot, a mindenki más számára látható normális életét is Nora oldalán...

Ezt minden cenzúra nélkül, a maga részletességében "meséli" el a lányának: bevall mindent, csak tartson ki és küzdjön az életért, ne menjen el! Timoteo a két élet, a két nő között örlődik, azonban amikor végre meghozná a döntést, hogy elhagyja a feleségét és Italiához költözik, Nora bejelenti, hogy terhes. Ennek ellenére a másik nőt sem tudja feladni. A ergény csúcspontja számomra az volt, amikor Italia este, az esőben állva megpillantja Timeoteot és Nora közösen, boldogan, hatalmas csomagokkal felpakolva kilépni egy babaoltból és rájön: a férfinek gyermeke lesz egy másik nőtől, amit előle eddig eltitkolt. Persze ezek után is van még "fordulat" a cselekményben, és messzebb van a lezárás is, de valamiért mégis ez a jelent maradt meg bennem a legerősebben. Ha magát a írást nézem, akkor azt kell mondanom Mazzantini remek stílussal bír, és nagyon szépen füzi a szavakat, gondolatokat, szívesen olvasnék tőle később is. Ha a történetet? A felvetés, a szituáció nagyon tetszik: egy apa gyónása a lányáért, alámerülés a múlt minden mocskos titkába, hogy ezzel kvázi megváltsa a gyerek életét. Amit megtudunk? Sokkal nehezebb. A szereplők ellenszenvesek egytől egyig, a történetben romatika egy csepp, annyi nincs - és értem ezt az elemi szenvedély vonalat ami mindent felülír, amennyiben két ember rátalál, de ezzel én együttérezni egy pillanatig sem tudtam. Nora viszonylag egy hideg-rideg nő, aki inkább néz félre és inkább nem tesz fel kérdéseket, hogy fenntartsa a látszatot. Italia komplexebb személyiség, akit hol sajálni lehet, hol picit együttérezni vele... azonban a döntései alapján végül azt kell mondanom, hogy ő sem az a karakter aki bármilyen pozitív érzelmet ki tudna váltani belőlem. És Timoteo. Egy rendkívül bizonytalan, már-már gerinctelen, döntésképtelen (férfinek nem is nevezném) ember, aki egyszerűen képtelen lépni egyik vagy másik irányba és végül az élet az, ami helyette meghozza a döntést, amit neki kellett volna. Nem tudtam egyik csapásért sem sajnálni ami érte, voltaképpen megérdemelt minden: csak az a szomorú, hogy ezzel magával rántott mindenki más is. Egyik nőt sem értem mit látott benne. Persze, mély, ősi vonzalom és szenvedély, amire nincs magyarázat és ami mindent elsöpör. Gyűlöltem ezt az egy szuszra elmondott vallomást...

Értékelés: 5/3

Timoteo, a nagymenő sebész élete nem is lehetne tökéletesebb. Jólét, szakmai és társadalmi elismerés, gyönyörű ház, nyaraló, feleség és egy csodálatos gyerek. Ám mindenkinek vannak szégyenletes titkai, és amikor 15 éves lánya, Angela súlyos baleset következtében kórházba kerül, Timoteónak szembe kell néznie a sajátjával: egy hosszú ideje rejtegetett viszonnyal. A férfi élet és halál között lebegő lányának tesz néma vallomást a kényelmes és kiszámítható élet mélyén rejtőző elégedetlenségről és agresszivitásról, egy, a józan észre és az erkölcsre fittyet hányó kapcsolatról, és arról az időről, amikor minden luxust és kényelmet félredobott volna egy nyomorúságos házért és annak lakójáért. Az egyetlen időszakról, amikor tényleg élt. Margaret Mazzantini, a világsikerű Újjászületés írójának regénye elsöprő erejű történet a szenvedély kiszámíthatatlanságáról és mindent maga alá gyűrő erejéről. A rangos olasz Strega-díjat elnyerő Ne mozdulj!-ból Penélope Cruz főszereplésével készült emlékezetes film.